A Szádvárért Baráti Kör koordinálásával, a miskolci Herman Ottó Múzeum Régészeti Tárának szakmai vezetése mellett került sor a VI. Vármentő Hét megszervezésére. Hazánk legnagyobb alapterületű hegyi várában már negyedik esztendeje folytatunk, a vár méretei miatt még mindig csak, szondázó jellegű régészeti feltárásokat. Az idei évben a Külső vár mellett immár erőteljesebben be/lehatoltunk a Középső vár területébe is.

Mivel a 2013. évben a nyári régészeti feltárásba bevontuk az Egyesület által elnyert NKA pályázat „céljának”, azaz a Csonka bástya állagvédelmének megelőző régészeti kutatását is, így ebben az évben csak 4 kutatóárkot és egy kis blokkot jelöltünk ki.

A Vármentő Hét egyik utolsó fázisa: a 19-es kutatóárok betemetése. Fotó: Grecmajer Tamás

A Külső vár déli fala mentén lényegében annak keleti része, az 5. és 6. lőrések közötti falszakasz maradt kutatatlan. A várfal mentén, mint ahogy ezen a részen megszokhattuk, ismét egy cserépkályha alapjának meglétére gyanakodhatunk. A vöröses paticsos, téglatörmelékes részt ugyan egyéb feladatok miatt nem tudtuk kellő mértékben lemélyíteni, de a tapasztalataink alapján feltételezhetően az 5. lőrés mellett is egy cserépkályha adhatta a meleget a 17. században. Az árok északi végében igen hamar, mintegy 30 cm-es mélységben elértük a hegy természetes szikláját, mely egy szakaszon érdekes anomáliákat mutatott. Az eddig nem tapasztalt módon összeállt, így egy összefüggő sziklafelületet létrehozó, de mészhabarcsot nem tartalmazó konglomerátum határozott szélekkel mutatkozott. Iránya délnyugat-északkeleti volt. További kutatás hiányában sajnos egyértelműen nem eldönthető, hogy esetleg egy korábbi más irányú várfal alapozással vagy természetes jelenséggel állunk e szemben.

A Külső vár déli fala mellett nyitott kutatóárok a kérdéses sziklafelszínnel.

Az idei ásatási szezonban került sor a Csiga kapuja, még feltáratlan nyugati oldalának megkutatására. Az igen jelentős vastagságú omladék és földréteg alatt rejtőző kapuzat környezetében átépítések nyomait észleltük. A Külső vár északi falához egy igen vastag, minimum 160 cm széles habarcsba rakott kőfalat tapasztottak, melynek egy 3 m hosszú szakaszát bontottuk ki. A kis felületű feltárások miatt sajnos csak találgatni tudjuk, hogy ez a falazat kapcsolatban áll-e a Német bástya északi sarkában 2012-ben feltárt falazatokkal, vagy talán egy, az északi fal mellett állt épülethez tartozhatott? Talán kapcsolatba hozható azzal az 1633-ban említett adattal, miszerint a Külső vár északi részén egy új falazatot építenek? Szintén kisebb átépítések voltak észlelhetőek magában a kapuban is, melyet eddig még nem ismert időben beszűkíthettek. Bár nem kizárt, hogy a kapuzat leszűkítése a Csiga szerkezetével vagy működésével állhat összefüggésben.

A Csiga kapujának nyugati része az utólagosan épített igen vastag falazattal.

Az északi falra merőlegesen kijelölt kutatási területen talán a Külső vár egyik legérdekesebb jelensége bukkant elő. Az árok déli végében mintegy 15-20 cm-es mélységben jelentkezett a hegytető természetes, barázdált sziklafelszíne, melyre egykor egy eddig nem ismert falazatot építettek. Ennek az új, kb. 120 cm széles mészhabarcsba rakott kőfalnak az iránya (északnyugat-délkelet) teljesen eltér a ma is látható Külső várat lezáró északi várfal kelet-nyugati irányától. Továbbá megfigyeltük, hogy az új fal átlag 20-25 cm széles alapozási kiugrása egyező magasságban és egyben kötésben van az északi fal alapozásával, viszont felmenő részét az alapozás felett mintegy 20 cm-rel visszabontották. Mivel pont a falcsatlakozás nem esett már bele a kijelölt árokba így az átépítés pontos módja és ideje egyelőre még nem ismert. Azonban ez az új falazat nem szerepel a várról 1573-ban készített alaprajzi felméréseken, így az átalakításra vélhetően a 16. század közepe előtt kerülhetett sor.

A Külső vár északi fala és az újonnan megtalált visszabontott falszakasz.

A Külső vár kutatóárkaiból, 2013-ban is döntő többségében 16-17. századi leletanyag került felszínre. A nagy mennyiségű kerámialelet mellett szép számmal találtunk fémleleteket is. A leletek közül a számos pénzérmén túl két végletként kiemelendő egy nagyméretű vas ágyúgolyó, valamint egy kis félhold alakú csüngő.

A Középső vár területén megkezdtük a várrész jellegzetes védművének (egészen pontosan rondellájának), a félkör alakú Lisztes bástyának a vizsgálatát. Az objektum közepén húzott 2 m széles és 4 m hosszú kutatóárok kijelölésekor sejtettük, hogy nagy mennyiségű törmeléket kell majd eltávolítanunk. De azt nem gondoltuk volna, hogy a fal mentén ennek vastagsága bőven 1,5 méter felett lesz. Ugyanis átlag ebben a mélységben került elő a Lisztes bástya utolsó, 17. századi masszív habarcsos járószintje. Az ez alatt húzódó barna színű feltöltésben azonosítani lehetett a védmű építési rétegét is, majd több mint 3 méteres mélységben belső falsíkjának alapozási kiugrását is. A mélyebb rétegekből előkerülő Árpád-kori leletanyaghoz a kutatás jelenlegi fázisában azonban még épített részleteket csatolni nem tudunk.

A Lisztes bástya 17. századi habarcspadlója.

.

A Lisztes bástya „alja”.

Egy kisebb kutatóblokkal még volt lehetőségünk vizsgálni a Lisztes bástya és a tőle nyugatra húzódó déli várfal csatlakozási pontját. Ezen a részen szerencsénkre egyértelmű választ kaptunk. A Lisztes bástya fala egybeépült a Középső vár déli falával, így az átépítések, amikre az 1633-as adataink a Középső vár esetében is utalnak, a Lakatos bástya és a várkapu közötti falszakaszt érinthette.

A Lisztes bástya és a déli várfal csatlakozási pontja.

A következő, azaz az idei év feladatai közé immár a Középső vár területének szondázó jellegű kutatását kívánjuk beemelni.

Az ismertető végén szeretnék köszönetet mondani a régészeti feltáráson részt vett Egyesületi tagoknak, önkénteseknek, régészhallgatóknak, akik közül külön köszönöm a dokumentációs tevékenységben végzett segítségét: Horváth Viktóriának, Pásztor Eszternek, Grecmajer Tamásnak és nem utolsó sorban Szolnoki Tamásnak.

Szöveg és fotók: Gál Viktor
Szerk.: Vigi

A tavaszi Nemzeti Ünnep előtti nap reggelén barátságosan melegítő fénysugarak világították meg a Ménes-patak völgyében emelkedő Szalamandra-turistaházat. Ennek módfelett örültek a gyülekező vármentők, hiszen mindenki jól emlékezett az egy esztendővel ezelőtti zord időre. Bár akkor is elvégeztük az eltervezett feladatunkat, de szép időben csak jobb várat menteni, ugyebár?

Kőgyűjtő vármentők Szádvárban

A kiszabott időpontban aztán a csapatunk felkerekedett és nekivágott a már oly jól ismert hegyi meredélynek. Hát nem lett kisebb a Várhegy – álltunk meg néha sóhajtva és nagyokat szuszogva. Hogy el ne felejtsem, még néhány furikkal {talicska} és egyéb szerszámokkal is súlyosbítottuk a terheinket felfelé. De végül leküzdöttük az első akadályt, melyért mindenkit kárpótolt az egykori Bebek-vár mindig lenyűgöző látványa. Most még a bozót sem tört fel elementárisan a talajból, a zöldellő fű viszont igen jól harmonizált a kőfalakkal. Néhol ezek már szép fehérek, a friss habarcs jelzi az állagmegóvott részleteket. Sajnos még ebből van a kevesebb, de hát rajtunk nem fog múlni a történelmi műemlék megvédése!

Érkezés a várba, majd eligazítás

A vármunka előtt Grecmajer Tamás régészhallgató ismertette a munkavédelmi szabályokat, amiknek megértését mindenki az aláírásával erősítette meg. Majd nekikezdtünk a nehezének, a kijelölt helyszínekről összeszedni az omladékköveket. Így vittünk anyagot a belsővár ciszternájából, az annak közelében lévő kisebb pincéből és az Esterházy-palota oldalát elborító kőlavinából. Az első nap delelőjén ebédre ízletes paprikás krumplit, míg a második napon pedig a legendás sajtos-füstös-tejfölös lángost és más finomságokat tálaltak fel a farkaséhes kompániának. Hát volt rájuk kereslet! – ezt állíthatom.

Szervezetten, csatárláncban gyűjtjük a követ, így a kőkupac látványosan gyarapodik.

.

Fent: első napi ebédünk érkezik, alul: 2. nap már fent a hegyen készül a "sajtos-füstös-tejfölös" lángos.

Sajnos az időjárás március 15-én kora délután annyira elromlott, – magyarán orkánerejű szél kerekedett – hogy idő előtt kénytelenek voltunk levonulni a csatánk színteréről. De megnyugtatott minket Szabó Miklós a NovaAlpin vezetője, hogy a hatalmas kőkupacból bőven fogja futni a Csonka-bástya keleti oldalának renoválására. Mert ezért küszködtünk, cipekedtünk és furikáztunk hosszú órákon át.

Míg nappal fent a várromban tevékenykedtünk, addig esténként a lelkes vármentő csapat a Holló Vendégház pajtájában gyűlt össze, hogy közösen töprengjünk jövőbeli ügyeinkről. Megtartottuk azt a közgyűlést is, amelyen a tagság szavazott a felmerült módosításokról. A második este pedig Gál Viktor régész és Kelemen Bálint építész ismertette velünk, a Szádvárral kapcsolatos elképzeléseiket. Lehet, hogy ez most közhelynek fog tűnni, de lesz munka bőven a jövőben is!

Közgyűlés és a jövőbeli tervek megbeszélése

Elképzeléseink megvalósításához a Szádvárért Baráti Kör várja újabb önkéntes vármentők jelentkezését. Ha pedig megtetszik valakinek a társaság, a vadregényes környezetben végzett műemlékvédelmi munka hevülete, akár teljes jogú tagja is lehet kompániánknak.

Megköszönve a résztvevőknek az áldozatos és nagyon fáradságos munkájukat, viszontlátásra a legközelebbi rendezvényünkön!

Szöveg: Szatmári Tamás
Fotók: Bubenkó Gábor és Grecmajer Tamás
Szerk.: Vígvári Tamás

Dr. Mordovin Maxim: Csábrági rejtélyek

- Kutatások Csábrág várában -

Az egykori Magyar Királyság várainak számos látványos képviselője található a mai Szlovákia területén. Közülük az egyik legfélreesőbb és legnehezebben megközelíthető a valamikori Hont vármegyei Csábrág vára. Azonban ez az elszigeteltsége csak még jobban kiemeli az értékeit. Egyik nagy előnye Magyarországról nézve, hogy viszonylag közel van a határhoz.

A vár leírása

Csábrág (hrad Čabraď) légvonalban 15 km-re délkeletre található Korponától, a Korponai fennsík déli részén, a Táborisko nevű sziklás hegyhát nyúlványán, 324 m tengerszint feletti magasságban. A várnak helyet adó hegyet három oldalról az erősen kanyargó Litava patak öleli körül. Ez a vízfolyás adta a vár korai nevét is. Mivel a környező hegyek és dombok magasabbak, mint maga a várhegy, megközelítésekor a romok majdnem az utolsó pillanatig rejtve maradnak. A Litava völgyéből is csak az egykori váralja falu területéről láthatók a maradványok. Közigazgatásilag a helyszín Csábrágvarbók (Čabradský Vrbovok) külterületéhez tartozik.

.

A vár alaprajza nyújtott téglalaphoz hasonló, inkább szabálytalan. A területe kb. 90×200 m, a terephez igazodóan észak-déli tájolással.

Jelenlegi formájában a 18. századi állapotát tükrözi, s így legalább négy részből áll. Az első része az alsó vár, mely teljesen körbeveszi a vár középkori magját. Az egyetlen bejárata dél felől nyílik, a sziklagerincet átvágó mesterséges árok felett átvezető egykori felvonóhíddal.

A legkülső védelmi vonalhoz tartozó, a 16. század végére kiépült, olaszbástyával megerősített kettős kapu viszonylagos épségben maradt meg. Ehhez egy a sziklaterasz peremét követő körítőfal kapcsolódik, amelyen további öt torony figyelhető meg. Közülük kettő-kettő a déli, illetve az északi sarkokon bástyaszerűen kialakított ágyútorony, míg a keleti fal közepénél egy ‑ feltehetően még középkori előzményekkel rendelkező – egyszerű torony. A külső kapu belső részén, a dongás átjáró felett egy őrszobát alakítottak ki, mellette egy kétszintes bővítménnyel.

Innen az út a keleti fal mentén vezetett a második kaputoronyhoz (harmadik kapuhoz). Ez volt a vár egyik legnagyobb épülete, földszintjén két kapuval a déli és nyugati oldalán. Az útvonal a torony belsejében tört meg és vezetett át a belső, ún. nagy udvarra.

A nagy udvaron jelenleg csak egy épületszárny látható, annak északi oldalán. A keleti fal mentén valószínűleg egy árkádos folyosó futott, míg a nyugati falnál csak a tetején helyezkedett el fa gyilokjáró. Az udvar délnyugati sarkán, a külső falszoros területére egy szögletes torony nyúlik ki. Az írott források alapján ide helyezhető a vár péksége.

Az északi szárnyon keresztül – mely egyértelműen egy átépítés eredményeképpen jött létre – át lehetett menni egy kisebb északi udvarra. Az udvar északnyugati sarkát egy rondellával erősítették meg, az északkeleti sarkon pedig eredetileg egy vastag falú, toronyszerű épület állt. Ennek visszabontásával egy bástyaszerűséget alakítottak ki. Nem tudni, miért is bontották le ezt az épületet, de nem zárható ki, hogy a 16-17. századi ostromok egyikében sérült meg annyira, hogy már nem volt érdemes helyreállítani. Az biztos, hogy a 18. században már nem állt.

A nagy udvar területét a délebbi, kis udvarral egy újabb, négyzetes alaprajzú kaputorony kapcsolta össze. Általában a vár ezen – kis udvar körüli ‑ részét tekintik a legrégebbinek, bár a jelenleg is látható maradványok nagyrészt 16-17. századiak. A kis udvar keleti és nyugati oldalán egy-egy palotaszárny húzódik. A nyugati rész még rendelkezhet középkori előzményekkel, de úgy tűnik, hogy a keleti – a későbbi reprezentatívabb épület – legkorábban a 16. század végén épülhetett.

.

.

A kis udvar délkeleti sarkára egy vastag falú, ágyúlőréses, négyzetes alaprajzú torony épült. A toronyban lévő kisméretű kápolna és az egyes szinteken lévő sarokkandallók arra utalnak, hogy az épületet lakótoronyként is hasznosíthatták. A nagy és a kis udvart elválasztó fal déli oldala mentén egy árkádsor húzódott, mely összekapcsolta a két palotaszárnyat.

A kis udvarról, a lakótorony nyugati oldala mellett tovább, dél felé haladva lehet eljutni egy szabálytalan, bástyaszerűen kialakított sziklateraszra, ahonnan szemmel lehetett tartani a külső falszoros déli és keleti részét.

A vár újkori használata idején – még a 18. század folyamán – a külső kapu belső oldalán, a belső vár délnyugati sarkánál egy gabonás szín épült. Ezt egészen a modern időkig használták, így jelenleg ez a vár egyik legjobban álló épülete.

A vár története

A vár korai története meglehetősen bonyolult, annak ellenére, hogy viszonylag sok írott forrással rendelkezünk. Az értelmezést leginkább az nehezíti, hogy a Litava völgyében, egymástól 4 km-es távolságban két vár is megtalálható, jelenlegi nevükön Csábrág és Pusztavár (Pustý hrad). Emellett a forrásokból kirajzolódó építéstörténetet – a vár nagyon kis mértékű kutatottsága miatt – nehéz összekapcsolni a jelenleg is látható maradványokkal. Az összes vizsgálható részlet a 15. és a 18. század közé keltezhető; nem tudunk 13-14. századi szakaszokat azonosítani. Az épületfaragványok közül pedig csak 17-18. századi elemeket ismerünk.

A legújabb kutatások fényében a vár korai történetével két helyszín köthető össze, melyeket egy ideig a források azonos néven emlegetnek. A vár alapítása a Hont-Pázmány nemzetséghez köthető, és tudjuk, hogy birtokaik leginkább az egykori Hont vármegye északi részén sűrűsödtek. Ezen a vidéken 1276-ban említik először a Litava menti Haradnok nevű várat. A forrásból azonnal láthatók a nemzetség bonyolult családi- és birtokviszonyai, ugyanis IV. László ezen okleveléből arról értesülünk, hogy a Hont fia Derzs várát megszállva tartó Lambert fia Hont fiai ifjabb Derzs és Demeter kegyetlen módon fogságba vetették idősebb Derzs feleségét és gyerekeit. Ráadásul idősebb Derzs és számos környékbeli nemes a várban tartotta az ingóságait is. A király döntése és parancsa ellenére a várat ekkor nem adták vissza, ahogyan kártérítést sem fizettek. 1282-ben Palást határjárásának leírásakor említenek egy utat, mely Derzs és Demeter várához vezetett, majd 1285-ben értesülünk arról, hogy a testvérek megosztoznak a birtokon. Ez az oklevél tartalmazza azt a rendkívül fontos mondatot is, melyből megtudjuk, hogy a 13. századi Haradnok azonos a későbbi Litva várával: „castrum Lytua Haradnuk alio nomine.” A Litva elnevezés minden bizonnyal magából a patak nevéből eredt, melynek egyik kanyarjában, a völgy fölé magasodó csúcson a vár elhelyezkedett.

A 14. század elején néhány tulajdonosváltás után a vár Csák Máté kezére került. Ez ügyben tiltakozott az esztergomi káptalan előtt 1318-ban a néhai Derzs fia Tamás mester. Előadásából arról értesülünk, hogy Csák Máté erővel elfoglalta Litva várát és minden tartozékát. Nem tudni pontosan, hogy a vár mikor került Károly Róbert kezére, de minden bizonnyal legkésőbb 1321-ben. Azonban hiába várták a korábbi tulajdonosok, hogy visszakapják az egykori birtokaikat, az uralkodó megtartotta azokat magának. Csak 1335-ben cserélte el a Kőrös megyei Dobrakutyára Lőrinc fia Péterrel és Lőkössel. Az utóbbiak mégsem maradtak sokáig az uradalom birtokában, mert 1342-ben a király hatalmaskodásaik miatt elvette tőlük. Jellemző volt a „tevékenységükre”, hogy pl. Lőkös megtámadta és súlyosan megsebesítette Mihályt, a bozóki prépostot.

A 13. század végén a várhoz – ekkor még Litava vagy Haradnok – tizenöt falu tartozott. Közülük legnagyobb a két Csábrág falu volt (Csábrágvarbók és Csábrágváralja vagy egyszerűen Csábrág). Ekkor a falu nevét még nem vitték át a várra. 1342-re az uradalom már 25 faluból állt, melyekhez még különböző vámok is tartoztak. Ilyen vámszedő helyek voltak Szentantalban, Szenohradon, Varbókon és a Litva vár alatti Csábrágon. A vár történetére vonatkozóan az 1342. évi a második rendkívül fontos forrás, ugyanis itt megint részletezik a Litava völgyének várait: „castrum ipsorum Lytua vocatum, cum alio castro similiter Lytua desolata.” Ebből látszik, hogy az oklevél kiállítása idején két Litva vára létezett, melyek közül az egyik már puszta volt (desolata), míg a másik a vámszedő hely, és Csábrág felett helyezkedett el. Ezért Karczag Ákos és Szabó Tibor véleménye az, hogy a Litava völgyében keletebbre lévő Pusztavárat azonosítani lehet a korábbi Litva avagy Haradnok várával, míg a nyugatabbi, napjainkban is látványos falakkal álló vár lenne a későbbi Litva avagy Csábrág vára.

Látható, hogy a 14. század közepén a két Litva várából már csak egy maradt. A korábbi valószínűleg még a Csák Máté-féle harcok idején pusztulhatott el. Mivel a közelében nincs település, talán a másik – a későbbi Csábrág – fenntartása kényelmesebbnek bizonyult. Minden bizonnyal a második Litva vára átvette az uradalom irányításában játszott szerepet is.

Az erősség Zsigmond uralkodásáig maradt királyi kézen. Még Mária királyné zálogosította el 3000 aranyért a várat Szécsényi Franknak, majd Zsigmond király 1390-ben kárpótolva Frankot a Bars megyei Saskővel, a csábrági uradalmat Ilsvai Leustáknak adományozta. Ez utóbbi hamarosan elcserélte azt Pásztói Jánossal és Kakas Lászlóval a nyitrai Kesselőkőért. Egy újabb csereüzletet követően 1394-től az egész csábrági uradalom a Kakas családé lett. Ebben az évben még találkozunk a Puszta Litva elnevezéssel. Ezt kétféleképpen lehet magyarázni: egyrészt lehetséges, hogy a korábbi, addigra már teljesen elpusztult vár nevét alkalmazták erre; másrészt elképzelhető, hogy a sorozatos tulajdonosváltások és a belső viszályok miatt leromlott állagú vár – talán éppen nem lakható ‑ állapotát jellemezték ezzel az elnevezéssel.

.

A 15. század folyamán egyre gyakrabban találkozunk a forrásokban a Csábrág névvel is a várra vonatkozóan. A század közepéig biztosan a Kakas család tartotta kezében az uradalmat. A problémákról a kisebb-nagyobb pereskedések árulkodnak. A 15. század közepén azonban, rövidebb időre a Felvidéken garázdálkodó husziták megszállták előbb Korponát, kisebb erősséget építve ott, majd – feltehetően – eljutottak Csábrágra is. Erre vonatkozóan nincsenek egyértelmű forrásaink. Ján Jiskra csapatainak csábrági vagy Csábrág melletti jelenlétére utalhat a Táborisko nevű lelőhely, a várhegytől déli irányban. A helyszínen lévő leletanyag a 15. század első feléből származik, így valamiféle összecsapás lehetősége ténylegesen is elképzelhető. Azonban a várhoz kapcsolódó komolyabb katonai eseményekről inkább a század második felének forrásaiból értesülünk. Egy nyitrai pereskedés során említik, hogy az uralkodó haddal vonult Csábrág ellen, illetőleg 1461 októberében Mátyás király több oklevelet is kiállított a Litva vára alatt elhelyezkedő katonai táborban. Ezen adatokból felételezhetjük, hogy a várat ebben az évben foglalta vissza az uralkodó a huszitáktól.

Az 1460-as években a vár környékén megjelent a boszniai Verbászból származó Horváth család, melynek képviselői 1469-ben meg is szerezték a csábrági uradalmat. Az első tulajdonos, Horváth Demjén halála után, 1476-ban az utódok – Horváth Péter és Demjén özvegye, Eufrozina – megosztoztak az uradalmon. Ennek során készült el a vár első ismert összeírása is. Eszerint a vár következőképpen nézett ki ebben az időszakban: a vártoronyban volt két nagyterem, két kamra és két pince; a várban helyezkedett el a kút, a plébános háza, a konyha, az élelmiszertároló és a magtár. A négy toronyban foglalt helyet a sütöde, a fegyvertár, a kovácsműhely és az istálló. A fegyverarzenál az összeírás idején 74 db lőfegyverből, 38 db kis és nagy pajzsból, valamint páncélokból és láncingekből állt. A vár alatt egy major és méhészet létesült. Az uradalomhoz ekkor 26 falu tartozott.

Miután a Horváth család 1500-ra fiágon kihalt, a birtok leányágon öröklődött tovább. 1511-ben azonban már Fáncsi Orbánt látjuk a vár tulajdonosaként, aki az egészet 1000 aranyért eladta Bakócz Tamás esztergomi érseknek. Az 1513-ban készült, de 1528-ban kinyomtatott első Magyarország-térképen láthatjuk Csábrág várát is Litwa aláírással. A Bakócz alatti építkezéseket egykoron az északkeleti saroktorony feliratos táblája jelezte. Az érsek végrendeletének értelmében az uradalmat az Erdődi család örökölte. Beiktatásuk után rendszeresen vitába kerültek Selmecbánya és Korpona városok polgáraival, elsősorban a szabálytalan vámszedések és a határok jogtalan használata miatt.

Erdődi Klára révén Csábrág Pálfi Péterhez került, aki folytatta különböző vitáit a szomszédos városokkal. Mindez azonban jelentéktelen volt a Buda török megszállása után elharapózott anarchiához képest. 1547-ben Balassa Menyhért elfoglalta a várat és két éven keresztül birtokában tartotta és csak szabályos ostrommal, a Nikolas Salm vezette királyi sereg segítségével sikerült visszaszerezni azt. Az ostrom után Pálfi Péter összeírást készíttetett az uradalomról: ekkor már 34 falu tartozott a várhoz.

Nógrád és Hont déli területeinek a törökök általi veszélyeztetettségét leginkább a falusiak érezték meg. A vár új tulajdonosa és egyben kapitánya, a délvidéki származású Kruzsics János ugyanis elviselhetetlen terheket rótt a várhoz tartozó jobbágyokra, rendkívüli adókkal és a várépítkezésnél teljesítendő robottal együtt. A folyamatos veszélyállapotot jelzi az 1557-es inventáriumban szereplő nagy mennyiségű fegyver és ágyú is. Ebből az időszakból nagyon jó forrásokkal rendelkezünk az építkezésekre vonatkozóan. Így tudjuk, hogy az 1560-as években az építkezést a selmecbányai Wolfgang, Jakab és Péter kőművesmesterek felügyelték. Ennek keretében épült fel egy új bástya, megmagasították a tornyot és megerősítették a pincét is. Ekkor szélesítették ki és mélyítették le a külső kapu előtti sziklaárkot. Valószínűleg a vár modernizálásában ebben az időszakban itáliai építészek is részt vettek.

Kruzsics János halála után az özvegy, Pálfi Katalin újra férjhez ment, mégpedig Illésházi Istvánhoz, akinek kezén ily módon 1582-től egyesült a szitnyai és a csábrági uradalom. A még Krusics idejében történt erődítési munkálatoknak köszönhetően a vár sikeresen ellenállt a török terjeszkedési kísérleteknek a bányavárosok irányában, még azután is, hogy egymás után estek el Drégely, Ipolyság, Szécsény, Fülek, Kékkő és Divény. Kisebb könnyebbséget jelentett a tizenötéves háború idején a dél-nógrádi területek visszaszerzése (egészen Nógrádig), azonban Vác 1614-es eleste megint kiélezte a helyzetet. Ekkor királyi csapatokat is rendeltek a várba, így pl. 1615-1616-ban 40 német zsoldos és 16 magyar hajdú állomásozott Csábrágon.

1622-ben az érsekújvári alkapitány, a katolikus Kohári Péter engedélyt kapott az uralkodótól, hogy 23000 aranyért megvásárolhassa a szitnyai és a csábrági uradalmakat az akkori tulajdonosuktól, Balassa Borbálától. Az új birtokos aktívan ellenállt a törökök adógyűjtési és terjeszkedési törekvéseinek a vár fennhatósága alatt lévő területeken, s ezzel rendszeres konfliktusba került nemcsak a kisebb portyázó csapatokkal, hanem még az esztergomi béggel is. Harcias ellenállását folytatta fia, Kohári István is, aki csábrági birtokai mellett Szécsény és Fülek várak főkapitánya volt. Ekkor Szécsényt még 1663-ban kénytelen volt feladni, embereit Fülekre menekítve. Kohári István a bányavárosok irányába terjeszkedő törökök ellen Lévánál vívott harcban szerzett sebesüléseibe halt bele 1664-ben.

A 16. század végén még intenzív építkezések folytak a várban, inkább a védelmi képességeinek növelése céljából. Az építkezéseken ezúttal besztercebányai kőműves mesterek dolgoztak. A források egy bástya építéséről szólnak. Eközben a Koháriak Habsburg-hűségét és a törökök elleni kitartó küzdelmét az uralkodó 1685-ben grófi cím adományozásával hálálta meg. A Thököly- és a II. Rákóczi Ferenc-féle harcok idején a felkelők csak sokadik kísérletre tudták elfoglalni a várat, s egészen 1709-ig a kezükben is tartották azt.

A következő évszázadban a vár fokozatosan elvesztette egykori szerepét és jelentőségét. Jól mutatja ezt a tényt az, hogy Kohári András 1744-1755 között a nem túl távoli Szentantalon (Svätý Anton) új, kényelmes és reprezentatív kastélyt építtetett. Az 1750-es évek végétől Szentantalon éves vásárokat kezdtek tartani, majd lassanként az értékesebb ingóságokat is átszállították – pl. a várkápolna középkori harangját és a Szűz Mária szobrot. Maga a vár ettől kezdve nyári rezidencia lett. De amint elköltözött a főúr, hanyatlásnak indult az alatta lévő falu is, bár a teljes elnéptelenedésétől az erdészettel összefüggő ipari és mezőgazdasági tevékenység – többek között üveggyártás és méhészet ‑ még egy ideig életben tartotta azt.

A vár1802-ben pusztult el végleg, amikor Kohári Ferenc, a család utolsó férfi tagja, ismeretlen okból felgyújtatta az épületeit. Váralja falu lakosainak, akik a várbeli kápolnát használták templomként, 1813-ban a főúr egy új, klasszicista templomot építtetett.

.

Ezt követően a kiürített, elpusztult vár még megmaradó fedett részeit Váralja falu lakossága másfélszáz évig használta. Így az alsó kaputorony melléképületében kovácsműhely működhetett, a gabonás szín is megmaradt, s valószínűleg a zárt, tágas nagy udvar jól szolgálhatott az állatok tartására.

A Kohári család kihalásának és a vár pusztulásának időpontja majdnem egybeesett egymással. Az uradalom ennek ellenére mégis egyben maradt, ettől kezdve azonban már Szentantal központtal. Kohári Ferenc lánya, Mária Antónia révén a teljes egykori birtokegyüttes herceg Coburg Ferdinánd kezére került.

A vár kutatásai

Váralja település gazdaságilag a második világháború után lehetetlenült el véglegesen. A minden fontosabb közlekedési úttól távol fekvő, nehezen megközelíthető, zsákutca-falu az 1960-as években kihalt. Jelenleg csak két ház és a kifosztott templom áll a faluból, a benőtt, romos épületektől eltekintve. Ez jelentős mértékben befolyásolta és ma is befolyásolja a vár kutathatóságát – ugyanis az időközben szigorúan védett természetvédelmi területté nyilvánított helyszínen teljes mértékben hiányzik egy nagyobb méretű feltáráshoz szükséges infrastruktúra. Ugyanakkor érdekes, hogy egészen az elmúlt évekig a vár történetével sem foglalkozott különösebben senki, annak ellenére, hogy oly jelentős magyar történelmi családok birtokolták, mint a Balassa, Pálfi és Kohári családok.

A már elpusztult várról az 1860-as években először Thaly Kálmán számolt be a Vasárnapi Újság lapjain, majd a Magyarország Városai és Vármegyéi sorozatban megjelent Hont megyei kötetben Hőke Lajos szedte össze az írott forrásokat és a vár történetére vonatkozó adatokat. Még a 19. század végén Könyöki József vázlatos felmérést készített a romokról, azonban ezen munka közben számos hibát vétett.

A 20. század első felében csak Varjú Elemér és Štefan Janšák foglalkoztak a várral. Ezután legközelebb Peter Ratkoš közölt egy inventáriumot, összefoglalva a vár középkori történetét. Az 1960-as és 1970-es években Hilda és Andrej Fiala, ill. Štefan Pisoň már erre építkezve írtak Csábrágról, s a Fiala-féle összefoglaló került a szlovákiai műemlékek leírásába is. Kis mértékben bővítette a történeti ismereteket Marosi Endre, Fügedi Erik és Engel Pál is, az ismert ábrázolások számát pedig Kisari Balla György egyik stockholmi gyűjtése gyarapította.

A Csábrágra vonatkozó részletes kutatások csak az 1990-es évektől kezdődtek el, miután 1986 körül összedőlt a lakótorony északi része. A munkálatok egyik előmozdítója lett a rohamos pusztulásnak indult vár gondozását felvállaló, önkéntesekből álló egyesület, a Rondel, Albert Loydl vezetésével. Az első régészeti kutatást még az egyesülettől függetlenül 1997-ben végezték el Václav Hanuliak irányításával, aki 2004-ben össze is foglalta ezirányú megfigyeléseit.

A vár levéltári és történeti kutatását Pavol Maliniak végzi, számos helyen publikálva az eredményeit. A feljebb olvasható összefoglalás is az ő munkái alapján készült. Václav Hanuliak után valódi régészeti kutatás 2013-ig nem folyt a vár területén, hanem csak sürgősségi beavatkozások, faljavítások, állagmegóvások történtek, melyek néhol a törmelék eltávolításával jártak. Ezek a munkálatok már a Rondel-egyesület szervezésében folytak, Albert Loydl felügyeletével. A következő régészeti munkálatok vezetője Ján Beljak lett, aki még gimnazista korában, Hanuliak mellett is dolgozott a várban. A vár építészettörténeti vizsgálatát jelenleg Michal Šimkovic végzi.

2013-ig a várvédő egyesület tevékenységének köszönhetően kitakarították a külső kettős kaputornyot és az azt északról védő ágyútornyot is. Ezen belül a belső kaputornyot le tudták fedni, egy használható helyiséget alakítva ki benne. Ezzel párhuzamosan a felső vár déli sziklateraszán jelentős törmelékeltakarítást végeztek, megerősítve ezzel a lakótorony sarkait.

Aki gyakrabban megfordul a vár területén, láthatja, hogy már számos olyan része is bejárhatóvá vált, mely régebben még csak nem is volt látható. Most már minden évben a vár belsejéből kiirtják a növényzetet, a legveszélyeztetettebb szakaszokon pedig aláfalaznak, vagy fugával erősítik meg és minden beavatkozás előtt dokumentálják az eredeti állapotot.

Kutatások 2013-ban

Az állagmegóvási terv 2013. évi szakasza a belső vár nagy kaputornyára irányult. A többszintes hatalmas épületnél az elmúlt évtizedekben számos helyen hatalmas falszakaszok dőltek ki. Komoly veszélye alakult ki annak, hogy a déli homlokzat keleti része összedől. Ezért merült fel az az elképzelés, hogy visszafalazzák a tornyot középen kettéosztó falat és – a lehetőségekhez képest – a teljes déli homlokzatot is. A tervezéshez szükséges adatszolgáltatás indokolta a 2013. évi régészeti feltárást. A kutatás előtt csak annyi látszott, hogy a torony belső födémei leszakadtak, és az omladékok, a boltozatok betöltésével együtt a pince dongaboltozatára nehezedtek. A földes törmelék pedig belevezette a csapadékvizet a boltozatra és fokozatosan mosta ki a habarcsot. A déli homlokzat faragott kövekből álló kettős kapuzatának egy része kiomlott, részben beszakítva a pinceboltozat déli szélét. A kaputorony előtti területet hatalmas törmelékkupac borította, mely alatt semmilyen építészeti részlet nem volt követhető, és csak következtetni lehetett arra, hogy egy farkasverem és felvonóhíd lehetett előtte.

2013 júliusában a Szlovák Tudományos Akadémia Régészeti Intézetével együttműködve, Ján Beljak koordinálása alatt, az „Újítsuk meg a Házunkat” (Obnovme si svoj dom) pályázat keretében az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének hallgatóival részt vettünk a vár kutatásában. Ezúton is köszönöm az összes résztvevő, Juhász Réka, Kocsis Andrea, Komori Tünde, Kovács Enikő, Lantos Sára, Szabados Ágnes, Szekeres-Ugron Villő, Szolnoki Tamás, Ujhelyi Nóra munkáját.

A munka melletti mindennapi események leírását mellőzve, minden olvasó figyelmébe ajánlanám a következő bejegyzéseket: Rég-ész.

A kutatásaink két helyen folytak. A külső kaputorony belső, déli bővítményében hat kisméretű szondát nyitottunk a bővítmény (őrház) lefedését alátámasztó oszlopok számára. Ezekben csak 18-19. századi leletanyagot találtunk, nagy mennyiségű kovácssalakkal együtt. Ezek alapján következtethetünk arra, hogy a tűzvészt túlélő épületet a 19. század folyamán kovácsműhelyként hasznosíthatták.

Jóval nagyobb feladatot jelentett ugyanakkor a belső (második) kaputorony déli homlokzatának kutatása. A téglalap alaprajzú torony falai ma is három szint magasan állnak. A pinceszint 3,7 m magas falait keleti irányban három, észak felé pedig két ágyúlőréssel törték át.

A nyugati oldalán egy földalatti lépcsős folyosó vezetett (és ma is vezet) a belső nagy udvarra. A földszinten keresztül zajlott a közlekedés a belső és a külső vár között. Ennek megfelelően délen és nyugaton faragott köves kapuzatok nyíltak, míg a másik két oldalon öt, ill. három lőrés nyílt. A legfelsőbb szint már sokkal lakályosabb volt. Az itt lévő nyílások inkább tekinthetők ablakoknak, mint lőréseknek.

A toronynál összesen három szelvényt nyitottunk. Ebből kettő az egykori homlokzati fal külső, egy pedig a belső oldalán helyezkedett el. A délkeleti részen azonnal megtaláltuk a kidőlt kapu faragott elemeit, és azokat helyben is hagytuk az esetleges visszaépítésük megtervezéséhez.

Érdekességként megemlíthető, hogy a kapu szárkövei mellett egy hatalmas, kb. 50 cm átmérőjű kő ágyúgolyót is találtunk. A kő ágyúgolyón habarcsnyomokat is felfedeztük, ill. észrevettük, hogy nem volt teljes gömb formájúra kifaragva, hanem a habarcsos része megmunkálatlanul, nagyolva, szögletesen maradt. Ezzel egyértelművé vált, hogy ez egy ugyanolyan dísz-ágyúgolyó lehet, mint amilyen reprezentációs-szimbolikus célból Csábrágon számos helyen befalazva látható, többek között magán a kaputornyon, valamint körben a középső párkány alatt. Hasonló megoldás több kora újkori váron is előfordul, talán leglátványosabb ebből a szempontból a likavai palotaszárny.

Hatalmas törmelékhalmot hordtunk el a kapu délnyugati részéről a majdnem 3 m mély szondából. Az energia-befektetésnek meg is lett a jutalma: itt kerültek elő a legjelentősebb és leglátványosabb leletek. Ezen a területen is voltak a kapuhoz, ill. a kapu felett elhelyezkedő ablakhoz tartozó kőfaragványok. Azonban a köves-téglás falomladék alatt olyan rétegek kezdődtek, melyekről bátran mondható, hogy több leletet tartalmaztak, mint földet. Ezeknél azonnal feltűnt, hogy a kapu helyétől dél felé lejtettek, s rengeteg szenes-hamus, szerves anyagban gazadag berétegződésből álltak.

A leletek túlnyomó többsége – mint a legtöbb hasonló lelőhelyen – állatcsont volt. Ezekből jól lehetett látni az itt élők mindennapi menüjét: a disznó- és a marhahúst gyakran egészítették ki különböző halakkal és vadhúsokkal. Baromficsontból feltűnően kevés került elő, bár voltak nagyobb méretű madarakhoz köthető csontdarabok is. Sajnos a megfelelő archaeozoológiai elemzésig a pontos fajmeghatározást és a fajok arányát nem tudjuk megállapítani. Az elfogyasztott állatok maradványai mellett találtunk kutyacsontokat is, sőt 18. századi kutyaürülék is előkerült. Eredetileg furcsának tűnt ekkora méretű hulladék-felhalmozódás a kapu előterében, de amint lejjebb haladtunk, egyszer csak kirajzolódtak a kapu előtti építmény körvonalai, pontosabban egy farkasverem falai.

Az ásatás végére kiderült, hogy a kaputorony előtt egy részben sziklába vágott, a teljes falszorost átérő, kb. 3 m széles farkasverem volt. Ezt dél felől egy saját fallal zárták le, alul egy szegmensíves záródású átjáróval törték át. Ezen az átjárón keresztül be lehetett jutni a farkasverem belsejébe és a kaputorony pincéjébe. A pince déli falában a farkasveremre lőrések néztek.

A torony belsejében a pinceboltozat szélét kellett körbetakarítanunk, hogy lehetővé tegyük a hiányzó boltozatrész pótlását, illetve a csapadékvíz elvezetését. Majdnem egy tucatnyi 16. század végi és 17. századi kőfaragvány mellett

elsősorban olyan leletanyag került elő innen, mely a boltozatok feltöltéséhez a vár oldalából származó földdel került ide. Ezek elsősorban a torony építését nem sokkal megelőző, az 1550-es évek elé keltezhető kerámiák (többek között őskori és Árpád-kori is) és vegyesmázas technikájú, ill. korai reneszánsz kályhacsempék körébe tartoznak.

A képi és az írott források alapján úgy tűnik, hogy a kutatott kaputorony a 16. század második felében épült, valószínűleg nem egy periódusban. Kisebb átalakításokat végeztek rajta a 17. és a 18. században, de a tömege már nem változott az idők folyamán. Sokkal inkább átalakulhatott a berendezése: az ásatások során éppen egy ilyen „átalakítás” nyomait figyelhettük meg. A farkasverem betöltése a pénzleletek alapján az 1760-as évek végére keltezhető,

amikor a Koháriak már a befejezett szentantali kastélyba helyezték át az állandó székhelyüket. Csábrágon ekkor egy utolsó felújítást hajthattak végre, melynek során kicseréltek egy sor korábbi kályhát. Ez lett a sorsa többek között több 17. századi habán kályhának is. A nagy mennyiségű habán és reneszánsz kályhacsempe mellett sok konyhai kerámia és különböző háztartási hulladék is belekerült a verembe.

.

Mindez jól mutatja, hogy az egykori funkcióit elveszítő várból a hulladékot nem vitték ki, hanem az üres részeket a feleslegessé váló helyek feltöltésére használták.

Összefoglalás

Csábrág történetét rejtélyek borítják. Igazából csak feltevéseink vannak, miért volt egyszerre két azonos nevű vár? Hogyan tarthatták meg a Derzsfiak az erősséget a királyi parancs ellenére? Mi történt itt a husziták idején? És végül, miért gyújtatta fel Csábrágot az utolsó tulajdonosa? Reményeink szerint a kutatások során előbb-utóbb ezekre és számos más kérdésre fogunk választ kapni. Addig is szeretnénk mindenki figyelmébe ajánlani ezt a gyönyörű helyszínt.

Ajánlott irodalom:

Bakács, István: Hont vármegye Mohács előtt. Budapest, 1971.
Borovszky Samu (szerk.): Hont vármegye és Selmeczbánya sz. kir. város. Magyarország vármegyéi és városai. Budapest, é.n.
Fialová, Hilda – Fiala, Andrej: Hrady na Slovensku. Bratislava, 1966.
Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. Budapest, 1977.
Hanuliak, Václav: Hrad Čabraď v dejinách Hontu – Burg Čabraď in der Geschichte von Hont. Archaeologia Historica 29 (2004), 299-308.
Karczag Ákos – Szabó Tibor: A két Litva vára. Várak, kastélyok, templomok 1 (2005/2), 7-9.
Kisari Balla Géza: Karlsruhei térképek a török háborúk korából. Budapest, 2000.
Maliniak, Pavol: Hontianske hrady. In: Peter Urban a kol.: Zlatá kniha Hontu. Martin 2009, 192-203.
Marosi Endre: Itáliai hadiépítészek részvétele a magyar végvárrendszer kiépítésében 1541-1592 között. Hadtörténelmi Közlemények 21 (1974), 28-74.
Plaček, Miroslav – Bóna, Martin: Encyklopédia slovenských hradov. Bratislava, 2007.

Szöveg és fotók: Mordovin Maxim

Szerk.: Várjáró Magazin

Magazinunk korábbi számai:
Várjáró Magazin – Szerkesztői előszó
Várjáró Magazin 1. szám
Várjáró Magazin 2. szám
Várjáró Magazin 3. szám
Várjáró Magazin 4. szám

Idén május 2. és 4. között a Szádvárért Baráti Kört és Szögliget Önkormányzatát érte az a megtisztelő feladat, hogy a Castrum Bene Egyesület konferenciájának helyet adhat. Az előadásokra a csodálatos természeti környezetben lévő Szögliget község Kultúrházában kerül sor, és a már hagyományos kirándulások is innen indulnak majd Szádvár, Torna, Sáros, Kapi és Kassa váraihoz.

A Castrum Bene Egyesület XX. vándorgyűlése, Szögliget, 2014. május 2-4.

1989-ben Mátrafüreden zajlott le az a fórum, amelynek tagjai elhatározták, hogy összefogják a középkori várakkal hivatásszerűen foglalkozó vagy róluk éppen laikusként érdeklődő embereket. Így került sor egy esztendő múltán a Castrum Bene Egyesület megalakítására, melynek elhatározott célját jelentette a műemlékek eme típusának minél jobb megismerése és megismertetése. Az elmúlt időszakban rendezvények sokaságával bizonyították szilárd eltökéltségüket ez ügyben. A májusi konferenciák három napja alatti elhangzott előadások és tanulmányi kirándulások során minden érdeklődő részletes ismertetőt szerezhet történelmi emlékhelyeink múltjáról. A felmerülő kérdéseket a helyszínen ásató régész szakember válaszolja meg. Az esti kötetlen beszélgetések során új ismeretségek, barátságok születnek, a találkozók szüneteiben árusított könyvekkel pedig gyarapíthatjuk szakirodalmunkat. Még hosszasan sorolhatnám az előnyeit a „castrumos találkozóknak”, de mindezt legjobb személyesen átélni.

További részletekről információk a Castrum Bene Egyesület honlapján:
Az Egyesület 2014. évi vándorgyűlésének végleges programja és jelentkezési lapja

Pillanatképek a Castrum Bene konferenciák és kirándulások életéből

Mindenkit szeretettel várunk!

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: vigi

Laci bácsi ismét Szádváron járt: sorozatának negyedik részében Tavaszt talált a Várhegyen, majd bekapcsolódott az igazi “férfi munká”-ba, a kőgyűjtésbe.

Szádvári beszámolóját fogadjátok szeretettel!
(Típus: Microsoft Word Dokumentum (.doc), méret: 780KBájt)

Szádvár történetében évszázadokig meghatározó szerepet viselt a Bebek família. Ám érdekes módon honlapunk 2007. márciusi megjelenése óta még nem írtunk róluk semmiféle részletesebb ismertetőt. Ez az égbekiáltó hiányosság döbbentett rá, hogy legfőbb ideje neki kezdeni a „Bebek családregénynek”. Még nem tudom, hogy mennyi részből fog állni, hiszen a főnemesi család históriája igen szétágazó, így sokrétű kutatást igényel. Természetesen senkit sem akarok elrémíteni a betűtengerrel, ezért szokásomhoz híven igyekszem képekkel színesíteni a száraznak tűnő szöveget.

Munkámban nagyon nagy segítségemre volt szádvári tagtársam Kenéz Andrea, akinek kiegészítéseit és kiváló meglátásait igyekeztem beleépíteni az anyagba. Fáradozását nagyon szépen köszönöm!

Ha igyekszünk magunkat beleásni a Bebek család őstörténetébe egészen az Ákos nemzetségig jutunk vissza.

A Bebek-családfa, 1. rész

Róluk Árpád-házi II. István király idejéből ismerünk adatokat, miszerint a névadó Ákos előkelő magas méltóságot viselt. Az erdélyi Közép-Szolnok vármegyében található Ákos község is róla kaphatta elnevezését. Itt létesítették a nemzetségi temetkezőhelyüket, egy nagyméretű háromhajós, nyugati oldalán kéttornyos, téglából emelt bazilikát.

Az Ákos nemzetség egyháza az erdélyi Ákos községben

Az Ákos nemzetség később a különböző királyi adományok révén mintegy húsz vármegyében szerzett birtokokat, így hét ágra {családra} bomlott szét. A családfakutatók {genealógusok} megkülönböztetik a „pelsőci Bebek”, a „csetneki Csetnek”, az álmosdi „Csire”, a dédesi-diósgyőri Ernyei”, a Thoroczkay, a szlavón báni Mikcs” és a Cselenfi” ágakat.  Minket most a legelső hajtása fog érdekelni az Ákosoknak.

Még röviden a címerhasználatról is szót ejtenék. Miután a XII. – XIII. században az addig könnyűlovas magyar harcosok fokozatosan egyre több páncélzatot húztak magukra {sodronyinget, pajzsot és fazéksisakot} szükségessé vált olyan jelkép létrehozása, ami által az arcukat eltakaró fegyveresek megkülönböztethetővé váljanak. Ezért találták ki a ruházatra, pajzsra vagy éppen a sisakra kerülő címert, hogy beazonosítható legyen a lovas.

A címer használata felismerhetővé tette az egyes lovagokat

Az Ákos nemzetség esetében eleinte a címer két halat mutat, amit később a pátriárkakereszttel {kettős kereszttel} bővítettek.

Az Ákos nemzetség címere

1243. január 5-i keltezéssel maradt fenn az utókornak egy okirat, amelyből igen sok részletet tudunk meg. A megfakult szöveg szerint Árpád-házi IV. Béla király Ákos nembeli Máté fiainak „Szár” Detrének és Fülöpnek adományozta oda a nagyhatárú Pelsőc birtokot, a Sajó folyó völgyében Berzetét, a Murány völgyében Licét, a Turóc völgyében pedig Kövi falvát. A szövegben összesen 10 lakott település szerepelt, amiből a legészakibb Csetnek volt.

Pelsőc és vidéke

Egy szűk évszázad múltán, 1320-ban az újabb telepítések és a lakossággyarapodások miatt még 36 jobbágyfalu létesítését jegyezték fel.

Következzenek az ebből az időszakból ismert családtagok:

– Máté előkelő, okleveles említése 1243-ból való.

– Fülöp, Máté fia, 1241 és 1244 időszakában gömöri ispánként szerepelt.

– „Szár” Detre, okleveles említése 1241 és 1275 között.

– Ákos magister {mester}: Valószínűleg Kálmán szlavón herceg udvarában nevelkedett, majd belépett az egyházi rendbe. 1235-től pesti plébános, óriási szerencsével túlélte a virágzó város mongolok általi elpusztítását. 1248 – 51 között székesfehérvári őrkanonok, 1257 – 72 között budai prépost, majd 1244-től élete végéig a királyi kápolna tagja. Udvari káplánként közéleti tevékenységet is végzett, 1249-ben a zólyomi ispánnal együtt a zólyomi és szepességi várföldek felülvizsgálatát intézte. Ugyanezt tette 1255-ben a beckói várbirtok esetében. 1261 – 72 között a Nyulak-szigeti {ma Margit-sziget} apácakolostor procurátora. 1270-ben részt vett Árpád-házi Boldog Margit temetésén. V. István király idejében keletkezhetett Ákos mester tollából az a történeti Gesta, amely a magyarországi előkelő nemzetségek fontosságát hangsúlyozta ki az uralkodói hatalommal szemben. Így szinte előre megérezte a következő évtizedekben óriási hatalomra szert tevő oligarchák súlyát. Ákos mester 1272-ben halt meg.

– Benedek előkelő, „Szár” Detre fia. Írásos adatok róla 1262 – 1307 közötti időből valók.

Az 1320-as esztendő fontos dátum, mivel ekkor osztoztak meg Benedek fiai a birtokaikon. I. Domokos kezére jutott Pelsőc, míg a többi fivér nyerte el Csetneket. Ezzel ismét két ágra szakadt a család, amiből minket most a „pelsőci-ág” sorsa érdekel.

– I. Domokos, okleveles említése 1307 – 33 között. Ő nevezte magát elsőként „Bebeknek”.

– I. István, a pelsőci ágból. I. Domokos fia, említése 1330 – 69 között. 1346 – 50 között hevesi ispán és siroki várnagy, 1347 – 49-ben makovicai várnagy, 1350 – 60 időszakában liptói ispán tisztségét viselte. 1350-ben részt vett Nagy Lajos király nápolyi böntető hadjáratában. Különösen kitüntette magát 1352-ben a halicsi Belz várának ostrománál, amikor, mint zászlótartónak négy zászlóját is összetörték az ellenség harcosai, őt magát pedig súlyosan megsebesítették, de mégsem hátrált meg. Az 1358-as évben az uralkodó eskütársa a zárai béke megerősítésénél. 1359 – 60-ban királynéi tárnokmester, majd 1360 – 69 között az országbírói hivatalt viselte. Meghalt 1369-ben.

– György, a „vámosi-ág” megalapítója, I. Domokos fia. Említése 1330 – 90 között. 1346 – 50 között udvari lovag, hevesi ispán és siroki várnagy. 1347-ben makovicai várnagy, 1349-ban királyi követ a pápa avignoni udvarában. 1350 – 90 között liptói ispán, 1350-ban részt vett a nápolyi hadjáratban. 1357-ben, mint zászlótartó szerepelt. 1359 – 90 között királynéi tárnokmester, ilyen minőségében alapította meg 1371-ben a gombaszögi pálos kolostort, mint családi temetkezőhelyet.

A gombaszögi pálos kolostor falmaradványa

1372 – 90 között gömöri ispán, 1375-től Trencsén és a hozzátartozó váruradalmak honorbirtokosa vagyis a tisztsége idejére megkapta eme birtokok jövedelmét.  1381 – 90 között turóci ispán. Jelentősebb politikai szerephez 1382 után, Erzsébet királyné híveként jutott. 1390-ben hunyt el, holttestét gyönyörűen faragott vörös márvány szarkofágban a gombaszögi kolostorban helyezték el. Napjainkban a klasszikus heraldika eme kiváló alkotását a tornagörgői katolikus templom hajójában láthatjuk kiállítva.

A tornagörgői templom

.

Az 1390-ben meghalt Bebek György sírköve Tornagörgőn

– II. Domokos, I. Domokos fia, írásos említése 1333 és 1374 között. Egyházi hivatásra lépve 1349-ben esztergomi és egri kanonok, 1352-ben az esztergomi Szent Tamás-káptalan prépostja. 1357-ben már szepesi prépost, 1360 – 73 között csanádi püspök. 1367-ben postulált kalocsai érsek, majd 1373 – 74 között váradi püspök. 1374-ben hunyta le örökre a szemét. Nagyméretű, de teljesen elkopott márvány sírkövét 1883-ban ásták ki a nagyváradi vár területén egykoron emelkedett székesegyház helyén.

– I. Miklós, I. Domokos fia. Okleveles említése 1333 – 73 között. Róla csak annyit tudni, hogy 1361 – 72 között a szabolcsi ispáni, majd 1373-ban a pataki várnagy tisztét viselte.

Felhasznált irodalom:

Kristó Gyula: Korai magyar történeti lexikon {1994}

Engel Pál: Magyarország világi archontológiája {1996}

B. Kovács István: Gömörország {1997}

A forrásokat összegyűjtötte: Szatmári Tamás
Szerk.: vigi

Folytatása következik…

dr. Dénes József: Gór várai és kastélya

Várjáró Magazin 6. szám, Dénes József: Gór várai és kastélya

Nyugat-Dunántúlon, a Répce jobbpartján, a történelmi Vas és Sopron megyék határán helyezkedik el Gór község. A fürdőjéről nevezetes Bük, Bő és Gór határai éppen a ma már csak déli felében fennmaradt Kápolna-domb lábánál találkoznak. Maga az elnevezés a jelenleg filiális egyházként szereplő, középkori eredetű Szent Kereszt templommal – egyházjogi értelemben kápolnával – magyarázható.

Légifotó a Kápolna-dombról (Civertan – Jászai Balázs, 2009)

Egy régi, immár több mint 20 éve befejezett nagyszabású régészeti feltárást elevenítünk fel az alábbiakban.

Az ásatás résztvevői 1989-ben

Gór-Kápolna-dombon, 1988-1993 között hat nyári szezonban folytattuk le Vas megye addigi legnagyobb összefüggő területre kiterjedő ásatását. Mindezt az akkori Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatósággal kötött megállapodás tette lehetővé. Ebben partnereim néhai Gecseg Miklós osztályvezető és Böröcz Miklós mérnök voltak. Köszönet illeti őket segítő hozzáállásukért! Nagyon sokan vettek részt a hat év során a munkában. Tudni kell, hogy a kb. 2,5 ha-os településen az újkőkortól a bronzkoron, vaskoron át egészen a középkorig éltek a különféle egymást követő korok emberei. Állandó munkatársam és az ásatás napi vitelének felelőse Ilon Gábor őskoros régész kollégám volt, aki akkoriban a pápai múzeum igazgatójaként járt át Górba. Részben neki köszönhetően, sok interdiszciplináris munkában közreműködő munkatársunk volt, akikkel együtt egy a hatéves munka eredményeit összegző nagy monográfia kiadását is terveztem. Erre azonban napjainkig sem került sor, ami sajnos a Vas megyei régészet és általában a múzeumügy körüli problémák megoldatlanságával magyarázható (mely gondok persze közel sem csak Vas megyeiek). Jellemző, hogy első részletesebb ismertetésem az itt feltárt nemzetközi jelentőségű Árpád-kori favárról is csak 2011-ben jelenhetett meg (Gór, egy feltárt favár (castrum ligneum). In: Várak nyomában. Tanulmányok a 60 éves Feld István tiszteletére. Bp., 2011. 43-48.). Ilon Gábor több kisebb közleményt adott ki a bronzkori, vaskori leletekről. 2002-ben, az én értesítésem és megkérdezésem nélkül (nesze neked szakmai korrektség!) további kisebb kutatásra került sor a déli dombrészen, melynek eredményeképpen tovább gazdagodtak a domb újkőkori korszakáról szerzett ismereteink. Az ásatásokkal kapcsolatos pontos irodalmi hivatkozások megtalálhatók 2011-es összefoglalómban.

Elsőként a magyar régészet atyja, Rómer Flóris figyelt fel Guar (korabeli helyesírással így írták Gór nevét) erődített magaslati telep mivoltára, 1876-ban készült őstörténelmi térképén pogányvárként szerepeltette azt. Mi, Nováki Gyulával és a néhai Sándorfi Györggyel 1985-ben jártuk be, majd 1987-ben fel is mértük a későbronzkori és vaskori erődített magaslati települést és északi szélén a kisméretű középkori vár felszíni nyomait. Utóbbiból az ásatások megkezdése előtt is látható volt az erősen feltöltődött állapotában 2 m mély várárok. Noha ekkor a sűrű akácosban a humusszal és avarral borított felületen egy darab edénytöredéket sem találtunk, a kb. 20 m átmérőjű védett terület és a jellegzetes elhelyezkedés (a Répce folyó mellett és a falu fölé emelkedő domb északi szélén) már ekkor is azt sejtette, hogy egy Árpád-kori nemesi várral van dolgunk.

A Kápolna-domb légifelvétele az ásatás előtt (Hideg Attila, 1988)

A Gór-Bük térségében tervezett árvízi szükségtározó beruházásának elindulása aztán lehetőve tette, hogy hazánkban eddig egyedülálló s egész Európában is párját ritkító módon, teljességre törekvően ismerjük meg a várat. A 100 %-ot csak azért nem sikerült feltárnunk, mert – mint kiderült – a vár északnyugati szélét, egy korábbi földmunka során – 1965-ben és később – már elhordták.

A víztározó gátjának építéséhez 1993-ban az északi – addig is erősen roncsolt – dombrészt teljesen elhordták, napjainkra csak a déli, templom körüli temetőt hordozó rész maradt fenn.

Sáncvár a keltáktól a magyarokig

A góri dombot ismeretlen időpontban, egy kétrészes sáncvár építésekor választották mesterségesen két részre. A déli dombrészen álló templom és a középkori vár helye egymástól 150 méterre helyezkedett el. A kettő között a 7 m mély, eredeti állapotában 20-25 m széles mesterséges, a régi nagyterületű sáncvárat kettéosztó árok húzódik. Ebben később út vezetett keresztül.

Legkésőbb a kelta korban erődítették meg a góri Kápolna-dombot. Az itt feltárt sánc egyik faoszlopának radiokarbon kormeghatározása szerint a védmű i.e. 275 táján kivágott faanyagból készülhetett.

Az északi dombrész nyugati-északnyugati peremén feltárt fa-föld szerkezetű sáncot Ilon Gábor kelta korinak vélte. A megtalált sánc ugyanis egyértelműen szuperpozícióban van több kelta-kori objektumhoz képest, a kora azonban a kelta-kornál akár jóval fiatalabb is lehet. A kutatószelvények metszetei és a területükön feltárt függőleges és vízszintes helyzetű famaradványok arra utalnak, hogy azok nem feltétlenül egyazon szerkezethez tartoznak, akár két különböző korszakban is épülhettek. Az a cölöpsor ugyanis, amelyikből az i. e. 3. század elejére utaló radiokarbon adat származik, nem mutat szerves kapcsolatot a szomszédságában megfigyelt sáncszerkezettel. Feltűnő a hasonlóság viszont egy ismert 10. századi sáncvárral, a hasonlóan kétrészes Pinkaóvárral (ma: Burg). Mivel neveik szerint a honfoglaló vezérek (Bors, Szabolcs és társaik) hasonló sáncvárakat birtokoltak, felvethető akár, hogy a góri sáncvár és a közelében létezett, Huba vezérre utaló Hobaj falu esetleg nem függetlenek egymástól. Mindez jelenleg persze még csak munkahipotézis, de szerencsénkre a góri domb megmaradt déli fele alkalmas lesz egy későbbi sánckutatásra, amely megerősítheti, vagy cáfolhatja a fentieket.

A kétrészes sáncvár rekonstrukciós rajza (Dénes József, 2014) Sötétkék: ismert sáncszakasz, világoskék: feltételezett nyomvonal.

.

A déli sánc fúrásának metszete (Hideg Attila, 1989)

A nemesi vár

A kisméretű Árpád-kori góri vár, noha belső területét a várárokból kitermelt földdel mesterségesen megemelték, semmiképpen sem nevezhető motténak, legfeljebb motte-szerűnek. A preklasszikus várak közé tartozik. Ezek az ország váranyagának számban egyik legjelentősebb részét teszik ki. Olyan viszonylag kisebb területű, kevésbé extrém elhelyezkedésű, alig ismert, vagy ismeretlen történetű várakat értek ezeken, melyeket jellemzően a nemzetségekből leszármazó nemesek birtokain találunk. Sajnos csak kevés jelentősebb felülettel megkutatott van köztük, így alaprajzi elrendezésüket alig ismerjük. Ezért is fontosak a góri feltárás eredményei!

Mint kiderült, a megismert góri vár teljesen fából készült, tehát az okleveles anyagban feltűnő “castrum ligneum”-ok (favárak) egyikének maradványait tárhattuk fel. Építésekor a Kápolna-domb Répce folyó fölé magasodó északi szélén egy nagyjából 20 m átmérőjű kerek részt különítettek el a 14-15 m széles és 5 m mély “V”-keresztmetszetű szárazárok ásásával.

A várárok délnyugati szakaszának metszete (Dénes József, 1988)

Az árok ásása során kikerült kb. 600 m³ földet részben a vár belső területén halmozták föl, annak szintjét kb. 1-1,5 m-rel megemelve. A mesterségesen megmagasított dombon egy nyolcszög alaprajzú – írott adatokból sejthetően ötszintes fa lakótornyot építettek (függőleges tartóoszlopai 7 m átmérőjű szabályos nyolcszög sarkain kerültek elő). Ezt a tornyot négyszögletes, trapezoid alapzajzú, 13 x 15,5 m-es alapterületet övező, sűrűn egymás mellé állított fatörzsekből épített paliszád (palánk) vette körül, mind a négy sarkán egy-egy – a nyolcszög öt oldalának megfelelő alaprajzú – védőtoronnyal. A bejárati kapu maradványai a déli saroktorony keleti oldalán kerültek elő.

A középkori vár alaprajza (Szekér György, 2011)

A középső lakótorony faanyagának radiocarbon C¹⁴-vizsgálata 1105-1131 közti legvalószínűbb kivágási dátumot eredményezett. Az alaprajzból rekonstruálható vár meglepően pontos analógiái az XI. század végén készült bayeux-i kárpiton ábrázolt várak között fedezhetőek fel.

Rennes várának ábrázolása a bayeux-i kárpiton

Mesterségesen emelt dombon épült, függőleges tartóoszlopos szerkezetű lakótornyok ezek. Fából készült saroktornyos védőfallal övezték őket. A várárkon fa híddal biztosították az átkelést. A kormeghatározások eredménye és a bayeux-i kárpiton ábrázolt várakkal való pontos építészeti megfelelés nem lehet a véletlen műve. A góri vár a XII. század elején épülhetett.

Tárgyi leletek a várárok feltöltéséből és a várbelsőből (Kiss Ernő Csaba, 1991)

.

Építési áldozatot tartalmazó fazék a keleti toronyban feltárt kemence alól (Dénes József, 1991)

.

Sarkantyú a várbelsőből (Móricz Péter, 2011)

Történelmileg is alátámasztja ezt Szent Istvánnak a vitézek (‘miles’) udvarházait vagy tornyait megtámadók büntetéséről szóló rendelkezése (I. törvénykönyv 35. §). A vagy tornyait (‘vel turrim’) fordulat a Könyves Kálmán korára keltezhető B/1 redakció során kerülhetett be a szövegbe. Ha egyszer a törvénybe bekerült a torony szó, akkor a valóságban is számolhatunk velük.

Egy 1238-ra keltezető oklevél “castrum Guor” formában – egy szomszédos birtok határjárásának pontjaként – említi a várat. Nem egyértelmű az adat kapcsán, hogy egy még funkcionáló várról van-e szó?

Ki – illetve melyik család – építtethette a góri várat? A Górral azonosítható ‘Gar’ prédiumot 1259-ben a Ják nembeli Márton fia Márton comes, a jáki monostoralapító fia birtokában találjuk. A legvalószínűbb megoldás szerint tehát a falut később is birtokló Guary család középkori ősei, a Ják nemzetség tagjai lehettek a vár 12-13. századi tulajdonosai.

Rekonstrukciós rajz (Szekér György, 1993)

Egy másik vár?

Zsigmond 1430. évi oklevele hivatkozik IV. Béla 1238-ban keltezett, várföldekkel kapcsolatos korábbi oklevelére. A Kázmér veszprémi prépost és Hahót vasvári, illetve Pál fehérvári ispánok által megállapított tömördi (mai répceszentgyörgyi) várjobbágy birtok határjárásának pontjaként szerepel “Bewstornia”. Ez úgy tűnik azonosítható egy ma is meglévő kis mesterséges dombbal, melyet a góriak Halom néven ismernek.

Gór-Halom, Bőstornya lehetséges helye (Hideg Attila, 1990)

Felmérését 1990-ben Hideg Attilával, az ásatások dokumtációjánál közreműködő földmérő mérnökkel készítettük el (száma a szombathelyi Savaria Múzeum régészeti adattárában:  RA 052). Nem akármilyen jelentősége van, hogy a már feltárt góri várhoz hasonló, ugyanazon évben oklevelesen is említett másik toronyvár a jövőben szintén feltárható lesz!

Gór áttekintő térképe. 1. Kápolna-domb, 2. Guary-kastély, 3. Halom

A kastély

A Guary család és Ják nemzetségbeli rokonságának góri lakóhelye az Árpád-kortól (11-13. század) egészen az 1930-as évek elejéig dokumentálható. A nagy mennyiségű levéltári forrásanyag átnézése és az eddig feltárt családtörténeti információk segítségével kiderítettük, hogy a településen kb. 5 nemesi udvarház, kisebb-nagyobb kastély állt. Mai tudásunk szerint ezek közöl a legjelentősebb és a legkorábbi a ma is álló egyemeletes kastély épülete lehetett. Mindenképpen ezt kapja, mint nagyapai örökséget 1544-ben „Szelestei” Miklós és „Guary” Bálint. Az említett nagyapa mindenképen még a mohácsi csata (1526) előtti évtizedekben lakhatta a kúriát. Kiderült tehát, hogy a kastély múltja legalább a Jagelló-korba (1490-1526) nyúlik vissza. Az épület látható építészeti részleteinek, alaprajzának elemzése arra utal, hogy az északi épületszárny magjában található 9 x 9 m-es toronyszerű (?) épület egykor legalább 3 szintes volt. Ezt eredetileg külső lépcsőn lehetett megközelíteni. Vagyis az egész Nyugat- és Közép-Európában ismert „festes haus” típusának máig fennmaradt magyarországi emléke volt!

A Guary család különböző ágai külön-külön udvarházakban laktak. Mivel Guary Bálint ága a 16. század végén Sára nevű leányával férfiágon kihalt, azt férjével Meszlényi Benedekkel az ezentúl „guori” előnévvel élő Meszlényiek örökölték.

A kastélyt többször átépítették. Az egyik legjelentősebb változtatást a Meszlényi Ferenc (Franciscus Meszlényi) monogramját tartalmazó 1616-os évszámú feliratos kő jelzi, amely a régebbi keleti pincekapu megemelésével keletkezett kapu fölött látható. Később a régibb északi traktushoz délről csatlakozva egy részben alápincézett emeletes épületrésszel bővült a kastély. Ennek egyik legérdekesebb részlete a felvonóhidas keleti főkapu, ami tudtunkkal eddig egyedülálló az országban.

A Guary-kastély felvonóhidas kapuzata (17. század)

Előtte minden bizonnyal árok, vagy farkasverem húzódott, aminek ma már az elegyengetett terepen nyoma sem látszik. A guori Meszlényiek a 17. század végén szintén kihaltak férfiágon. Így a kastély 50-50%-os arányban a két férjezett lánnyal két részre oszlott, a Polányiak és a Nádasdyak, majd utóbbiak örökösei a Sallér és a Festetich család között. Az újabb kastélyrész pincéje és emelete lett az utóbbiaké. A már csak pinceként és magtárként hasznosított régi kastélyrész és az új épületszárny földszintje pedig a Polányiaké lett. Ezt az épületrészt szerzi vissza Guary (V.) Miklós a Polányi Jusztinával kötött házassága révén.

Az 1830-as évek elején az egész kastély – nyilván vásárlás révén – a Guaryaké lesz, akik a következő száz évben folyamatosan lakták. Utolsó tulajdonosa az 1945 előtti időkben egy dr. Tóth Gyula nevű vállalkozó, malomtulajdonos volt.

A fennmaradt leltárak és összeírások alapján helyiségről helyiségre pontosan meg lehet mondani milyen funkciójuk és berendezésük volt. Az 1781. évi összeírásból világos, hogy akkor már a mainak megfelelő tömegű és beosztású volt a kastély. A legérdekesebbnek a máig fennmaradt 17. századi eredetű konyha tűnik. A régi kastélyrész második emeletét talán az 1711/12. évi átépítésnél, felújításnál bontották le (mindenesetre 1781 előtt). Ekkor kapta a ma is látható új tetőszerkezetet a kastély. A 18. században és egészen az 1830-as évek elejéig a két kastélyrész külön tulajdonlása miatt az északi oldalon külön lépcsőházat építettek, amelyik még 20. századi fotókon is jól látható.

A közelmúltban új, felelős tulajdonosa lett a kastélynak, aki napjainkban sokat tesz annak felújításáért.

Szöveg és fotók: dr. Dénes József
Szerk.: Várjáró Magazin

Irodalom:

Dénes József: Árpádkori vár Gór-Kápolnadombon. In: Castrum Bene 1989. Várak a 13. században. Szerk.: Horváth László. Gyöngyös, 1990. 203-207.

Dénes József: Gór középkori vára kutatásának kezdete. In: Vasi Honismereti Közlemények 1991/1. 44-48.

Dénes József: Csepreg és a Répce-vidék az Árpád-korban. In: Tanulmányok Csepreg történetéből. Szerk.: Dénes József. Csepreg, 1996. 82-118. 105-107.

Dénes József. Vasi várak. Segédanyag helytörténeti kirándulások szervezőinek.  Szombathely, 2008.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 42. (1991) Az 1988. év régészeti kutatásai. Szerkesztette: Czeglédy Ilona. 13.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb (1989. évi kutatása) In: Dénes József: Vas és Sopron megye középkori várainak kutatástörténete. Függelék. In: Savaria 31/2. (2007) 30.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 44. (1992) Az 1990. év régészeti kutatásai. Szerkesztette: Czeglédy Ilona. 9.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 45. (1993) Az 1991. év régészeti kutatásai. Szerkesztette: Wollák Katalin. 10.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 46. (1994) Az 1992. év régészeti kutatásai. Szerkesztette: Wollák Katalin. 10-12.

Dénes József – Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti Füzetek. Ser. 1. No. 47. (1996) Az 1993. év régészeti kutatásai. Szerkesztette: Wollák Katalin. 6-8.

Dénes József – Ilon Gábor:  A góri Kápolnadomb régészeti kutatásának eredményei. In: Gór-Bük térségi árvízi szükségtározó. H.n., é.n. (Szombathely, 1996.)

Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb. In: Régészeti kutatások Magyarországon 2002. Szerkesztette: Kisfaludi Júlia. Bp., 2004. 210-212.

Ilon Gábor: Gór-Kápolnadomb régészeti kutatásának jelenlegi helyzete 1988-1990. Előzetes beszámoló. In: Vasi Szemle  1991/3. 340-361.

Ilon Gábor: Keftiubarren Ingot from an Urn-grave Culture Settlement at Gór-Kápolnadomb (C. Vas). In: Acta Archaeologica Hungaricae 44. (1992) 239-259.

Ilon Gábor: A településszerkezet és a fémművesség kapcsolatáról az Északnyugat-Dunántúl későbronzkorában. In: A Dunántúl településtörténete IX. Város-mezőváros-városiasodás. Szerk.: Solymosi László és Somfai Balázs. Veszprém, 1992. 9-22.

Ilon Gábor: Adatok a késő-bronzkor fémművességéhez – Gór. Előzetes beszámoló. In: Vasi Szemle  1994/4. 585-598. – Ugyanez németül: Ilon Gábor: Beiträge zum Metallhandwerk der Urnenfelderkultur – Gór (Kom. Vas, Ungarn) In: Die Osthallstattkultur. Akten des Internationalen Symposiums. Sopron, 1994. Red.: Jerem Erzsébet. Bp.,  1996. 171-186.

Ilon Gábor: Kelta-kori erődítéstípusok Górban. In: Vasi Honismereti Közlemények 1998/1. 24-39.

Ilon Gábor: Korai kelta fazekas kemence Gór-Kápolnadombról. In: Savaria 23/3. (1998) 83-96.

Ilon Gábor: Különös temetkezések. Gór és Zanat példája a bronz- és vaskor átmenetének időszakából. In: Vasi Szemle LV. (2001) 3-30.

Ilon Gábor: Früheisenzeitliche Töpferware in der Siedlung von Gór–Kápolnadomb (Kom.Vas.Westungarn). In: Archaeológiai Értesítő 133. (2008) 107–117.

Choyke, Alice: A mindennapi élet és halál árnyjátékai: Gór-Kápolnadomb a Proto-Lengyeli kultúrában. In: Savaria 30. (2006) 93-105.

Fekete Mária: Früheisenzeitliche Forschungen im Komitat Vas. In: Hallstatt Kolloquium. Veszprém, 1984. 56-67.

Feld, István: Der Beginn der Adelsburg im mittelalterlichen Königreich Ungarn. In: Chateau Gaillard XVI. (1994) 189-205. (197. az első vázlatos alaprajz közlése)

Károlyi Mária: Őskori településtörténet. In: Sárvár monográfiája. Szerk.: Horváth Ferenc. Szombathely, 1978. 47-63.

Lőkkös Antal: Góri krónika. Szombathely, 1992.

Tóth Zsuzsanna: Késő neolitikus település részlete Gór-Kápolnadombon. In: Savaria 30. (2006) 301-359.

A Civertan Bt. jóvoltából elkészült Szögliget-Szádvár látványtérke, amit május elején a település több pontján kihelyeztek.

Szögliget-Szádvár látványtérképe

A település látványtérképe a falu több látványosságát, vendéglátóhelyét, szállás lehetőségeit jeleníti meg címmel és rajzzal. A térkép kivitelezése kültéri anyagra kasírozva készült, fóliázva, ami lehetővé teszi, hogy több évig ellenálljon az időjárás viszontagságainak.

A látványtérkép itt tekinthető meg!

2014. május 2-án dél körül a szögligeti Művelődési Ház előtti térség egy nyüzsgő hangyabolyhoz hasonlított. Itt gyűltek össze országunk minden tájékáról a középkori várakkal valamilyen kapcsolatban lévő honfitársaink. Ez a vonzalom sokféle lehet, hiszen a réges-régi műemlékekkel hivatásszerűen foglalkozó szakemberektől (régészek, művészettörténészek) kezdve a bakancsot felhúzó, hátizsákos turistákig sokrétű a várak rajongótábora. A várakkal foglalkozó országos szervezet, a Castrum Bene Egyesület 2014-re elfogadta a szögligeti székhelyű Szádvárért Baráti Kör és Szögliget Önkormányzata meghívását egy háromnapos konferenciára.

Gyülekeznek a Castrum Bene Vándorgyűlés résztvevői. (Fotó: Dobos János)

A szervezők – a Baráti Kör önkéntesei és az önkormányzat vezetésével szögligeti önkéntesek-már előző napon megkezdték a legfontosabb helyszínnek számító Művelődési Ház berendezését. A termet zsúfolásig rakták székekkel, ami bizony jól jött, hiszen rekordszámú érdeklődő érkezett oda. A Castrum Bene titkára Terei György regisztrálta az érkezőket, majd a szervezők kísérték őket a szállásukra, minden felmerülő kérdésre választ adva.

A konferencia helyszínén a "szádvári" és szögligeti önkéntesek, majd Terei György, az egyesület titkára fogadta az érkezőket.

A péntek 13 órakor megkezdődött előadások előtt Tóthné Mihalik polgármester és Feld István a Castrum Bene Egyesület Elnöke köszöntötte a hallgatóságot. Majd Pusztai Tamás a keleméri Mohosvárról, utána Szörényi Gábor András a Sajó-völgyi „újrahasznosított” huszita erősségekről értekezett. A közelben emelkedő Szádvárról Gál Viktor régész és Kelemen Bálint építész tartott történelmi, régészeti és tömegrekonstrukciós témakörű előadást.

A zsúfolásig megtelt teremben Feld István megnyitotta a konferenciát, majd elkezdődtek az előadások.

Végezetül László János fotós – egyesületünk tagja – vázolta fel a megjelentek előtt, hogy miben rejlik a Szádvárért Baráti Kör jelentősége. A felvállalt cél, egy magára hagyott várrom megmentése és megismertetése a nagyközönséggel, hűen tükrözi a „civil kurázsiban” rejtőző lehetőséget, segítséget adva a műemlékvédelem számára.

Végül a szenzáció erejével hatott, hogy a Civertan Bt. jóvoltából megjelent Kőnig Frigyes festőművész füzete Szádvár rekonstrukciós rajzairól.

Megjelent a Szádvárért Baráti Kör első kiadványa!

A felszólalások után igen jól esett megmozgatni a tagjainkat. Erre kiváló lehetőséget nyújtott a Szádvár hegyére tett kirándulás, ahol Gál Viktor régész kalauzolta körbe a csapatot. Sajnos hosszasabb bejárásra nem volt lehetőség a fenyegető esőfelhők és a feltámadó szél miatt.

A várban Gál Viktor régész megmutatta az eddigi kutatási területeket.

A második napon mind délelőtt, mind a délutáni órákban a „Várkutatás Szlovákiában” tematikája került terítékre. A felkért jeles szlovák előadók (Belják J., Pazinová N., Simkovic M., Loydl A., Fottová Éva, Kuceráková K., Bielich M., Bednar P., Poláková Z.,) szavait Mordovin Maxim szinkrontolmácsolásában hallhattuk. A színes fényképekkel, precíz rétegtani rajzokkal bemutatott erősségek felölelték Szlovákia egész területét. Szó esett a zólyomi Pusztavár alsóvárának, a közeli Petyusa és Dobronya, a kékkői, a csábrági, a divényi, a zsolnalitvai, a hricsói, a budetini, a nyitrai, a kassai valamint a vinnai várban folytatott feltárásokról, restaurálásokról. Egyetértően megállapíthattuk, hogy északi szomszédaink is igyekeznek a lehetőségekhez képest mindent megtenni a közös múltunkat jelentő várak megóvásáért az utókor számára.

A szombat délutáni program részeként még elutaztunk Torna városába, ahol a várromot, a plébániatemplomot és a kézművesek házát mutatták be a helybeli szervezők, illetve népdalokat hallgattunk meg a helyi kórus előadásában.

Szombat délután Torna városát és várát fedezték fel a vándorgyűlés résztvevői.

A Holló Vendégház szépen kialakított ebédlőjében fogyasztottuk el az étkeket, amelyért hálás szívvel gondoltunk házigazdáinkra Miliczki Imrére és kedves feleségére, Jusztinára. Este egyik nap a Bódva-völgyi Néptáncegyüttes, másik nap pedig a szögligeti Pávakör adott rövid, ám annál sikeresebb előadást az asztalnál ülő részt vevőknek. A bőséges mennyiségben feltálalt vacsora után pedig fergeteges táncmulatság keretében igyekeztünk magunkról lerázni a felszedett kilókat. Bátran leírhatom, hogy ez parádésan sikerült!

A harmadik napot a hagyományoknak megfelelően a várak helyszíni tanulmányozására fordítottuk. A hosszas utazás végén feltűnt előttünk a sárosi Várhegy. Itt Martin Sárossy „castellánus” fogadott minket, aki végigvezette kompániánkat az erősségben. Hatalmas feladatot vállaltak magukra a sárosi vármentők, hiszen a terület irdatlan nagy, a szádvárinak legalább a háromszorosa. Megismerhettük a műemlék múltját, a renoválásában elért eredményeket. Irigykedve szemléltük azt a „lakótornyot” amiben valóban a vármentések alkalmával ott laknak az emberek. Ők tényleg a második otthonuknak érzik a várat!

Visszafelé fordítván a karavánunk orrát egy rövid városnéző sétát tettünk Eperjesen. A patinás település utcáit látva lépten-nyomon a múlt emlékeire bukkantunk. A Szent Miklós-templom, a Flórián-kapu, az eperjesi vésztörvényszék szobra, a városfal maradványai mind felkeltették az érdeklődésünket.

Innen a Kassa városa feletti Várhegyre {szlovákul Hradova} vezetett az utunk. Az erdővel benőtt sziklás hegygerincet vaskos kőfalak részben restaurált vonulatai szegélyezik. A szlovák régészek vezetésével barangoltuk be a területet, közben eltöprengve, hogyan is élhettek itt a régiek? Mert ami nekünk rövid sétát jelent a modern civilizációból kiszakadva, az a sok évszázaddal ezelőtt itt élt embereknek a mindennapi életteret jelentette. Ezt feltárni, megismerni és bemutatni, ennél szebb és fontosabb feladat nem létezhet a vármentők számára.

A konferencia utolsó napján a kirándulásé volt a főszerep, úticélok: Sáros, Eperjes és Kassa.

A konvojunk ezután visszakanyarodott Szögligetre és elérkezett a búcsúzás ideje. A nagy ölelkezések és kézfogások során mindenki szentül megfogadta, hogy jövőre Szécsényben újra találkozunk, ahol rendezik a következő Castrum Benét.

Lehetetlen felsorolni mindazon személyeket, akiknek tevékenysége nélkül a szögligeti Vándorgyűlés nem sikerült volna ilyen kiválóan. Nem is teszem most, de eme sorokat olvasva kérem, hogy fogadják végtelenül hálás köszönetnyilvánításomat.

Szöveg és fotók: Szatmári Tamás
Szerk.: vigi

A Szádvárért Baráti Kör egyik fő célja, hogy minél szélesebb körben megismertessük szűkebb s távolabbi hazánkkal, és az itt élő emberekkel Szádvárt és környezetét, mindazon értékeket, melyek megmentésén dolgozunk. Ennek részben saját rendezvényekkel igyekszünk eleget tenni, de időnként lehetőség adódik arra is, hogy a régészeti, műemlékvédelmi és művészettörténeti szakma, és egyáltalán, a várak iránt érdeklődő emberek figyelmét más módon is meg tudjuk ragadni.

Egy ilyen lehetőség volt a Castrum Bene egyesület XX. vándorgyűlése is.

Köszöntjük Szögligeten! Háttérben a Várhegy és Szádvár romjai. (Fotó: Bubenkó Gábor)

A jó kapcsolatoknak köszönhetően már évekkel ezelőtt megfogalmazódott, hogy az egyik vándorgyűlés a romjaiból lassan kibontakozó Szádvárt célozza meg, de 2013 tavaszán kezdett igazán beérni az elképzelés. Szögliget Önkormányzata és a Szádvárért Baráti Kör meghívására ekkor választotta a Castrum Bene egyesület Szögligetet, a Szádvár romjai alatt megbúvó falut rendezvénye helyszínéül. Tudtuk, hogy a Művelődési ház elég nagy lesz a konferencia megtartásához, és azt is felmértük, hogy elegendő szállás áll rendelkezésre egy ilyen szintű rendezvény lebonyolításához. Persze a szakmai programot a Castrum Bene állította össze, de nekünk kellett biztosítani, hogy a konferencia résztvevői a lehető legjobban érezzék magukat, technikai akadályok ne legyenek.

Rengeteg tennivaló állt még előttünk, az események az utóbbi pár hónapban gyorsultak fel igazán. A szervezés során az egyesület titkárával, Terei Györggyel folyamatosan egyeztettünk, finomítottunk a részleteken. Szögliget polgármestere, Tóthné Mihalik Katalin, továbbá László János, a Civertan Bt. vezetője és dr. Kovács Lajos, egyesületünk elnöke minden részletre odafigyeltek, minden feladatot meghatároztak és kiosztottak. Felajánlások érkeztek Szögligetről és környékéről, megmozdult a falu, a környék.

Felvettük a kapcsolatot felvidéki várakkal, kértünk tőlük nyomtatott reklámanyagokat, illetve egyeztettünk Martin Sarossy-val, a Sáros várába tervezett túra részleteiről. Szögligeten élő tagtársaink, Miliczki Imre és Tarjányi Katalin megkeresték a helyi művészeket, szállásadókat, vállalkozókat. Kenéz Andrea készítette a gyönyörű, kézzel festett pálinkásüvegeket, és nem győzte hordani a helyi asszonyok által sütött többféle pogácsát.

Készül a pogácsa, készül a falu.

Mikor május 1-jén megérkeztünk Szögligetre, gyönyörű meleg tavaszi nap sütött, és csendes volt a falu. De mi már tudtuk, hogy a hétvégén nem csak egy hidegfront várható, hanem másnap felbolydul és mozgalmassá válik ez a hely, és alig leplezett izgalommal készülődtünk a vendégek fogadására. Az önkormányzat és helyi önkéntesek segítségével előkészítettük az előadótermet a Művelődési Házban. Összeállítottuk a korábban összegyűjtött nyomtatványokból, reklámanyagokból álló csomagokat, melyet minden résztvevő megkapott. Ezután végigjártuk a szállásokat, beszéltünk a szállásadókkal, és ellenőriztük, hogy minden rendben van-e. Mindenkinek az ágyára egy kézzel festett üveget helyeztünk, benne egy kis helyi pálinkával.

A szádvári és a szögligeti önkéntesek "munkában", zajlanak az előkészületek.

Másnap, május 2-án déltájban érkeztek az első vendégek. A részt vevők mintegy egyharmada vonattal érkezett, őket a Jósvafő-Aggtelek vasútállomáson kisbusszal és autókkal vártuk. A regisztrációt követően mindenkit elkalauzoltunk a szállására. A nagyobb szállásokon volt egy kis kavarodás, nem voltunk biztosak benne, hogy kit, melyik szobába irányítsunk. Erre legközelebb jobban odafigyelünk majd.

Nagy örömünkre azt láttuk, hogy a szakemberek és érdeklődők mellett a jövő szakemberei – egyetemi, főiskolai hallgatók is szép számmal jelentek meg, s végül több mint 80 résztvevő jelenlétében kezdődött el a konferencia.

Érkeznek a konferencia résztvevői, hogy a regisztráció után zsúfolásig megtöltsék a Művelődési Ház nagytermét.

Szádvár feltárásának és állagmegóvásának eredményei mellett a Szádvárért Baráti Kör is bemutatkozhatott, alkalmunk volt tevékenységünkről ezen a fórumon is beszámolni. Ezután az előadók magyar és szlovákiai várakkal kapcsolatos kutatási eredményeikről számoltak be, részben szlovák nyelven, szinkrontolmácsolással. Amikor lehetőségünk volt, mi is érdeklődéssel hallgattunk bele az előadásokba.

Első nap délutánján Szádvár várához kirándultak a vándorgyűlés résztvevői.

Az étkezések a Holló Vendégház pajtájában történtek, ahol Miliczki Imre és neje Jusztina vendégszeretetét tapasztalhatták meg a részt vevők. Első este a Bódva-völgyi Néptáncegyüttes adott nagy sikerű műsort, másnap a szögligeti Páva Kör – akik közt két egyesületi tagunk is szerepelt – népdalokkal színesített előadásával szórakoztatta a vendégeket. A baráti és szakmai beszélgetések után a kitartóbbak hajnalig táncoltatták a regisztrációnál és a vacsoránál is segédkező szögligeti lányokat.

Az étkezések és esti műsorok színhelye a Holló Vendégház, ahol Miliczki Imre és neje Jusztina vendégszeretetét tapasztalhatták meg a részt vevők.

A konferencia résztvevői meglátogatták a szlovákiai Torna és Sáros várát. Ezekben a várakban a helyi közösségek hozzánk hasonlóan lelkes vármentő munkát végeznek.

Kirándulás a felvidéki Torna...

.

..és Sáros várához.

A kirándulások során rövid sétát tettek Eperjes történelmi belvárosában is, majd a Kassa városa feletti Várhegyet hódították meg. A kirándulásokon résztvevők szállítását az Aggteleki Nemzeti Park és a szögligeti Nova Alpin Kft. támogatta, melyet ezúton is köszönünk. Köszönetet mondunk továbbá mindazoknak, akiknek nevét itt nem volt hely felsorolni, de közreműködésük nélkül nem lehetett volna sikeres a konferencia.

A vásárnapi -egész napos- kirándulás részt vevői Eperjes történelmi belvárosában sétáltak, majd...

.

...a Kassa városa feletti Várhegyet hódították meg.

Amikor hazaindultunk, úgy éreztük, Szögliget és a Szádvárért Baráti Kör méltó házigazdája volt az eseménynek. A vidám arcok, az új barátságok, az elismerő szavak mind azt mutatták, hogy elértük célunkat, és sokan vissza fognak még térni erre a vidékre a jövőben.

Szöveg: Dobos János,
Fotók: Bubenkó Gábor, Dobos János és Grecmajer Tamás,
Szerk.: vigi

Dobos János: Malbork – A lovagvár

Várjáró Magazin 7. szám, Dobos János: Malbork - A lovagvár

A magyar várkedvelő számára épp elég nagy kihívás, hogy beutazza, meglátogassa és megismerje hazájának sokszínű és gazdag épített örökségét, a történelmi Magyarország, a Kárpát-medence, vagy a mai Magyarország területén található megannyi várat, várkastélyt, monostort. Sajnos a középkori emlékeink nagy része romos, vagy részben elpusztult, még komolyabb helyreállításuk után sem mindig van lehetőség az „időutazásra”, vagyis az épületet egykori mivoltában bejárni, az egykor itt élt emberek lába nyomát követni.

Ezért a magyar várbarátok számára is egészen különleges élményt nyújthat a Lengyelország északi részén található Malbork (Marienburg, Máriavár) várát meglátogatni, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a várat  építtető Német (Teuton) Lovagrend történetében magyar vonatkozású elemek is vannak. Persze az igazság az, hogy itt sem a középkori várban járunk, hiszen az épületet többször átépítették az adott kor és a területet irányító hatalom igényei szerint, és már a XIX. század folyamán jelentős mértékű helyreállításokra volt szükség. Viszont a legtöbb, a II. világháború végére ismét elpusztult épületrészt gondosan helyreállították, így egy szinte ép, és rengeteg művészeti értékkel rendelkező várba érkezünk.

Az sem mindennapi, hogy a világ egyik legnagyobb területű, és Európa legnagyobb téglából épült várában járunk, melynek egykori teljes területe 21 hektár volt! Bár valamennyi épületét nem állították helyre, mégis amikor megérkezünk a vár közelébe, legelőször a méreteivel nyűgöz le. Gyakorlatilag nem találunk olyan pontot, ahonnan fényképet lehetne készíteni a teljes várról.

A vár a Nogat-folyó jobb partján áll, és egy gyaloghídon a folyó túlsó oldaláról is megközelíthető. Innen indulunk a vár felfedezésére.

A vár délnyugat felől. (Fotó: Wikipédia)

Mivel az erősség történetéről az érdeklődő várbarát sok információt talál az Interneten, ebben a cikkben csak pár érdekességet említek meg, hogy az olvasók kedvet kapjanak a vár meglátogatásához. Amint említettem, a várat a Német Lovagrend építtette. A magyar történelemből is ismerhetjük a teuton lovagokat: II. András telepítette le őket 1211-ben a Magyar Királyság határainak védelmében, a mai Barcaságban, Erdély területén felesége, Gertrúd és hívei nyomására. A pogány kunok ellen elért katonai sikerek miatt a magyar király kezdetben elégedettnek mutatkozott, de a lovagok a király engedélye nélkül kővárak építésébe fogtak. Egyik itteni váruk szintén a Marienburg nevet viselte. A hozzá tartozó település magyar neve Földvár, a vár romjai pedig ma is láthatók. 1224-ben a német lovagok önálló államként III. Honorius pápa hűbérébe ajánlották barcasági szerzeményeiket. Az államalapításra azonban már nem kerülhetett sor, mert a következő évben, a rendet II. András elűzte hűtlenségéért. A lovagok ezután lengyel földön harcoltak és ott is telepedtek le Mazóviai Konrád herceg hívására, akinek a pogány poroszok ellen vívott keresztes hadjáratában volt szüksége szolgálataikra. Ekkor a rend, okulva magyarországi kudarcából, II. Frigyes német-római császár rimini aranybullája és egyéb dokumentumok – és feltehetően hamisított iratok segítségével is – igyekezett biztosítani azt, hogy saját államának kiépítésében ezúttal ne tudják megakadályozni.

A várat 1276-1280 között kezdik el kiépíteni, először a mai felsővár épül meg. Miután a rend elfoglalja Pomerániát, központját 1309-ben Velencéből ide, Marienburg-ba helyezik át. A XIV-XV. század folyamán épül ki a jelenleginél nagyobb kiterjedésű, többszörös falövezettel körülvett vár.

A folyó feletti gyaloghídon átkelve a külső vár udvarán találjuk magunkat, és láthatjuk, hogy az ettől északra található épületek csak részben állnak. Az elővárhoz tartozik az egykori fegyvertár, az ún. Karwan, melyben ma modern konferenciaközpont működik. Az északi elővár nyugati oldalán, a Nogat felől az egykori gazdasági épületek sorakoznak, és itt található a XVI. századi Szt. Lőrinc-kápolna is.

Néhány ajándéktárgyat árusító sátor és üzlet mellett haladok az egykori vizesárok mentén a jegypénztár felé, mely a külső vár keleti, helyreállított épületeinek egyikében található. Az egykori fegyvertár melletti toronyban van egy kis posta is, úgyhogy veszek egy képeslapot, és el is küldöm.

A várban többnyelvű audio idegenvezetés van (sajnos magyar nincs). Egy kis fejhallgatóval ellátott nyakba akasztható elektronikus eszközt kapunk és egy térképet. A térképen jelzett számot beütve az adott helyszínhez tartozó tudnivalókat lehet meghallgatni (a lenti alaprajz csak illusztráció).

A középső (B) és belső vár (A) földszinti alaprajza. 1 – Középső vár kapuja, 2 – Ispotály, 3 – Nagykomtur lakószobái, 4 - Keleti szárny, 5 – Nyugati szárny a Nagy refektóriummal, 6 – Nagymesterek palotája, 7 – Fedett kút és fürdőház, 8 – Szárazárok 9 – Szt. Anna kápolna, 10 – Káptalani gyűlésterem, 11 – Dansker torony

.

A középső vár északi oldala, kaputorony és fedett híd az egykori vizesárok felett. (Fotó: Dobos János)

Végre elindulhatunk a középső vár belseje felé! Az egykori vizesárokban már nincs víz, felette egy fedett fahíd vezet át. A kaputorony egybeépült a középső várat alkotó U alakú épületegyüttesének északi homlokzatával, attól csak egy kis udvar választja el. A felvonóhíddal együtt ötszörös védelmet biztosító kapurendszeren keresztül haladunk keresztül, erős, vasalt tölgyfa ajtókon át, fejünk felett tekintélyes kapurostély magasodik. Nem bírom megállni, hogy ne nézzek körül, ezért kinyitok egy ajtót, és a középső vár falszorosában találom magam. Megcsodálom a falon végigfutó gyilokjárót és a saroktornyot is.

Az ajtón visszalépve, a kapun keresztül bejutunk a középső vár udvarába. A hirtelen megnyíló hatalmas tér ismét lenyűgözi a látogatót; valaha színes események, mozgalmas lovagi tornák helyszíne volt ez az udvar. Szemben, dél felől a belső vár tömbje látszik, nyugatról a nagymesterek palotája és kápolnája tűnik fel, mellette a nyugati szárny nagyméretű ablakai mögött sejthetjük a lovagtermet. Illetve előtte az udvaron kisebb épületek, pl. a fedett kút látható, mely többek között a szomszédos, padlófűtéssel is ellátott fürdőházat táplálta vízével.

A keleti szárny a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett. Az eltérő színű téglák jelzik, hogy falait hol kellett pótolni. Fő látványossága az épület udvari oldalán végighúzódó folyosó, ahol a fal hét fülkéjében 1997-ben XIX. századi freskókat találtak, melyek a Jelenések könyvének hét jelenetét ábrázolják. A keleti szárny pincéiben borostyánkő kiállítás kapott helyet, mely bemutatja a borostyán kialakulását, valamint a vidék borostyánkő bányászatához és feldolgozásához kapcsolódó történetét. A hölgy látogatók örömére különböző történelmi korokból fennmaradt rengeteg borostyánból készült ékszert és használati tárgyat, műalkotást lehet itt megcsodálni.

A keleti szárnyban voltak az egykori lovagi vendégszobák termei. Itt található a Szt. Bertalan-kápolna, az odavezető lépcső bejáratánál pedig kis ajándékbolt található, továbbá egy étterem is működik itt.

A középső vár udvara dél felől, a Mária-templom tornyából. Balra a Nagymester palotája a kápolnával, szemben a kapu tornya, az épület mögött az északi külső vár maradványai. (Fotó: Dobos János)

Az északi szárny keleti oldalán egykor a nagykomtur (rendházi főnök) lakószobái voltak, míg a másik oldalon a kapuhoz az infirmeria (ispotály) épülete csatlakozott, ahol a sebesült, és az idős, beteg lovagokat ápolták. Szűk ajtón lépünk be, majd keskeny folyosókon és lépcsőkön keresztül egészen az épület tetőteréig jutunk, közben több díszesen berendezett szobán is keresztülhaladunk. Az ispotály termeit később a lengyel királyi tisztviselők szállásaként használták: itt most ezt az állapotot láthatjuk. A díszes bútorok és szőnyegek mellett a falak festését is helyreállították, de azért találunk itt középkori árnyékszéket is.

Ezután a konyhába jutunk, melynek méreteit azzal lehetne érzékeltetni, hogy valaha 2-300 emberre kellett itt főzni. A helyiséget tekintélyes méretű szabadkémény uralja. A konyha feletti termekben kiállítótermeket alakítottak ki.

A konyhából a nyugati szárny legnagyobb helyiségébe, a nagy ebédlőterembe (refektóriumba) vagy másként lovagterembe lépünk be. Ez a helyiség vendégek fogadása és szórakoztatása mellett a rend erejét is hivatott volt reprezentálni, méreteivel és díszítésével minden bizonnyal lenyűgöző benyomást keltett. A nagy lovagterem 30 x 15 méteres, legyezőboltozatát három karcsú, gótikus, gránitból készült oszlop tartja. Középen a főbejárat feletti freskó Szent Mária koronázását ábrázolja. A terem két végében és a falakon további freskókat restauráltak, de sajnos az eredeti díszítést csak részben állították helyre. A nagy refektórium a történelem során lengyel királyok lakomáinak helyszíne, a porosz hadsereg katonai gyakorlóterme, és még Napóleon sebesült katonáinak kórterme is volt.

A nagy lovagterem fűtését már a kezdetektől a római kori épületekhez hasonló rendszerű, az épület alatt húzódó pincerendszerből táplált padlófűtéssel oldották meg. A várban több fontos helyiséget fűtöttek ezzel a módszerrel, az említett fürdőházon kívül a korábban épült felsővárban is.

A nagy lovagterem a II. világháború előtt. (Marek Januszewski http://www.castlesofpoland.com/)

.

A nagy lovagterem napjainkban; középen a padlófűtés nyílásai látszanak. (Fotó: Dobos János)

A nyugati szárny végéhez csatlakozik a nagymesterek palotája, mely faragott kő elemekkel díszített homlokzatával fordul a folyó felé. A nagymesterek gazdagon festett boltozatos hálószobáján és lakószobáján át jutunk a nagymesterek kápolnájába; szentélyének sokszögű záródását láttuk korábban az udvari homlokzaton. Freskói egy része megtekinthetők, ám sajnos a berendezése nincs meg. Az eredeti boltozat is hiányzik, az indítások fölött ezért ma már csak nyers téglafal látszik.

Innen tágas előcsarnokba jutunk, a nagymesterek fogadótermébe. Az udvar felől nyíló díszlépcsőn ide vezették fel a nagymesterek reprezentatív vendégeit. Az előcsarnokból egy csúcsíves-árkádos oszlopcsarnok nyílik, az ún. alacsony előszoba, melynek boltozatát karcsú, nyolcszög keresztmetszetű gránitoszlopok tartják. Mennyezeti freskói szőlőindákat és fürtöket ábrázolnak, mely kompozíció Krisztusra és az Úrvacsorára utal.

Az alacsony előszobán keresztül jutunk az úgynevezett magas előszobába, ahonnan egy tisztálkodási szertartás után léphettek be a vendégek a Nyári Ebédlőterembe. Ez a palota legpompásabb terme volt: eredetileg színes üvegablakokon át szűrődött be a lenyugvó nap fénye, amely ünnepi hangulatot biztosított a reprezentatív fogadásoknak. Érdekes, hogy a terem falában a mai napig látható egy befúródott ágyúgolyó. Sajnos a terem díszítése itt is csak kis részben maradt meg, mivel néhány freskót restauráltak. Azonban a terem méretei és az egyetlen középoszlopon nyugvó légies csillagboltozat – mely lehetővé tette a nagyméretű ablakok kialakítását – még így is lenyűgöző hatást kelt.

A nyári ebédlőből egy díszes ajtón át a kisebb, ablakokkal kevésbé ellátott téli ebédlőbe lépünk. A nagymesterek udvartartásukkal együtt rendszeresen itt étkeztek. Innen nyílik a Królewiec (Königsberg) terem, melyet két kisebb középkori szobából a XIX. században egyesítettek, és ezáltal csillagboltozatos termet alakítottak ki. A falakon itt is növényi motívumokkal díszített freskókat látunk.

A palota alsóbb emeletein dolgoztak az írnokok és az udvaroncok, emellett a pincékben tárolták a bort, a sört és a mézsört. A pincerendszer látogatható, de jelenleg funkció nélküli helyiségekből áll.

A nagymesterek palotája dél felől. (Fotó: Dobos János)

A 13 éves lovagrendi háború során, 1457-ben a lengyelek elfoglalták a várost, s a sztratoszták székhelye lett. A lengyel királyok is gyakran tartózkodtak a várban. A XVII. századi svéd háborúk idején pedig a svédek foglalták el, s ez utóbbiak 10 évig tartották megszállva. A leromlott vár Lengyelország első felosztását követően Poroszországhoz került. A kaszárnyává átalakított vár felső várát gabonaraktárként használták, miközben elvesztette eredeti ablakait és belső tereinek jellegzetességeit. Termeinek nagy része tiszti lakásokká, legénységi szállásokká alakult át. A poroszok neogótikus formában építették át, a néhány megmaradt reneszánsz kori részlet a fent leírt nagymesteri palotában található. A XIX. századi helyreállítási törekvések során a felsővár visszakapta eredeti, gótikus jellegét. Így bár a felsővár az erődítmény legrégebben épült része, itt sem garantáltan a középkori állapotokat látjuk.

A felsővár a XIX. sz. végi helyreállítások előtt...

.

...és után.

.

A felsővár épületei a középső vár udvara felől, jobbra a kaputorony látható. (Fotó: Dobos János)

A felsővárba a döbbenetes méretű szárazárok felett átívelő hídon keresztül, egy toronnyal védett kapun belépve jutunk be. A híd utolsó szakasza felvonható volt, a kapu felett zárt gyilokjárót építettek szuroköntővel, melynek előreugró homlokzatát egy lovon ülő nagymester domborműve díszíti. A kapunak két nyílása van, külön a gyalogosok és a lovasok, szekerek számára. A hidat zárva tartották, és csak a jelszó birtokosának engedték le. A kapu és a felsővár épülete között egy merőleges falszoroson keresztül lehetett csak bejutni, mely két oldalról pártázott mellvéddel rendelkezett. Ezeken a falakon ajtók vannak, melyeken át a felsővár teraszára, a belső falszorosba léphetünk be.

Elindulunk a felsővár épülete mellett a nyugati oldalon, a hatalmas falak között. Dél felé tekintve, előttünk most a felsővár sarkából délnyugati irányban, több emelet magasan induló folyosó látszik, mely az egykori vizesárok felett álló robosztus toronyba vezet. Ez utóbbi az ún. „Dansker” (lengyelül Danisko), mely a vár egyik legkorábbi épülete. Egy lovagvárakra jellemző toronyépület, melynek kettős funkciója volt. Egyrészt árkádokra épült, így közvetlenül a folyó vize fölött árnyékszékeket alakítottak ki benne (ezért hívják WC-toronynak is). Másrészt a torony végső menedékként szolgált egy támadás esetén, mert csak egy magasan futó, zárt folyosón keresztül lehetett megközelíteni, melyet eredetileg fából építettek, és végső esetben lerombolhattak. Később a védelmi funkció háttérbe szorult, ezért a folyosót kőből építették át.

A felsővár terasza meglepően tágas, hangulatos, csendes hely, a falakon futónövények helyezkednek el. Jobbra tőlünk a legbelső falöv, egy masszív, boltívekkel erősített téglafal, rajta fedett gyilokjáró fut. A fal közepén találunk egy ajtót, mely egy szárazmalomba vezet. Odabent a fából készült malomszerkezetet is megcsodáljuk. A malom ablakán kinézve a második falszorost látjuk, alacsonyabb falakkal, mint a belső gyűrű, és szintén fedett gyilokjáróval. Ez még a szárazárok szintje, és a folyópartig még két falöv húzódik!

A felsővár nyugati oldalát védő második falszoros és a délnyugati „Dansker” torony. (Fotó: Dobos János)

Visszatérünk a felső teraszra, és a vár déli oldalán folytatjuk utunkat. Minthogy ez az erődítmény legmelegebb klímájú pontja, itt volt a rózsakert. A kerítőfalon végig fedett gyilokjáró van, mely a délkeleti sarkon egy négyszögletes toronyba fut, majd onnan egészen a Szt. Anna kápolnáig tart. A keleti teraszon volt a szerzetesek temetője, ahol a fal mellett faragott sírkövek állnak.

A Szt. Anna kápolna a nagymesterek temetkezési szertartásának helyszíne, és tizenegy nagymester földi maradványait rejti. Északi és déli kapuja gótikus ülőfülkék között nyílik, a kapu domborművekkel rendkívül gazdagon díszített. A kápolna színes üvegablakain keresztül kevés fény jut be, de egyébként a sírköveken és egy oltárkövön kívül más berendezése nincs.

Most visszatérünk a felsővár bejáratához, itt is többszörös kapurendszeren keresztül jutunk a pelikános kúttal díszített kicsi, négyzet alaprajzú várudvarba. Az udvart árkádos oszlopsor veszi körül, az emeleten gótikus ablakokkal tagolt kerengőt képeztek ki. Az épület délkeleti sarkában áll a XIII. századi eredetű Mária templom, melynek szentélye a Szt. Anna kápolna fölé nyúlik. A templom, egyben a vár legnagyobb tornya a felsővár udvara fölé magasodik.

A felsővár udvara a kerengővel és a toronnyal (fotó: Fojt J.)

A földszinten volt a kapuőrök szállása, ahol jelenleg régészeti kiállítás és a színes ólomüveg készítését bemutató kiállítás kapott helyet. Itt találjuk a börtöncellát is, melynek belsejébe csak egy kicsiny ablakon szűrődhetett be a fény. Miután a középkori konyhát rekonstruálták, korabeli eszközökkel, műanyag ételekkel illetve valódi fűszerekkel rendezték be. A középső vár konyhájához hasonlóan ez is hatalmas szabadkéménnyel rendelkezik, de itt a tűzhelyet is visszaépítették. Egykor liften tudták felhúzni az elkészült ételeket a konyha feletti étkezőterembe. A felsővár hatalmas pincéjében éléskamra is volt, ahol akár két évig tartó ostrom esetén is elegendő búzát tudtak tárolni.

Az első emelet kerengőjén kőből faragott díszítéseket, illetve egy gyönyörűen faragott fa csigalépcsőt is látunk. Ide kerültek a lovagok szálláshelyei; ezek egy részében ma gótikus szobrok kiállítását tekinthetjük meg. Az északi szárnyban található a káptalani gyűlésterem, mely a felső vár egyik legdíszesebb terme volt. Itt választották meg a nagymestert (e tisztet általában élete végéig betöltötte), illetve itt hozták a legfontosabb döntéseket is. Falait freskók díszítik, a fal mellett körben fából faragott ülőhelyek sorakoznak. A változatos színű üvegablakok és padlókerámiák jellegzetes hangulatot árasztanak.  A jelenlegi állapot hasonló a középkorihoz, lévén az 1882-90 közötti helyreállítás eredménye.

A második emeleten találjuk a szerzetesek étkezőtermét. Ennek a boltozata sem középkori, mert az még a porosz időkben elpusztult. A szerzeteseknek volt itt egy pihenőszobája is, ahol a szabadidejüket töltötték, illetve ahonnan a terem díszes galériáján helyet foglaló zenészek játékát hallgathatták. A rend nagyobb méltósággal rendelkező tagjainak szállása is ezen a szinten helyezkedett el, minthogy a rend kincstára Marienburg-ban volt, ezekben a szobákban lakott a kincstárnok.

A Kincstárnok szobája a felsővár emeletén (Fotó: Fojt J.)

A lakosztályokból rejtett csigalépcsőn jutunk vissza a káptalani gyülekezőterembe, majd az első emeleti kerengőn a Szűz Mária-templom díszes bejáratához, az ún. Arany Kapuhoz érkezünk. A bélletes kapu a XIII. században készült, ezt égetett és festett agyagszobrokkal díszítették. Ezen keresztül lépünk be az egyhajós templomba, de a látványra még ez a lélegzetelállítóan finoman kimunkált műalkotás sem tud felkészíteni. A kontraszt mellbevágó.

Az Arany kapu, a Szűz Mária templom bejárata a kerengő felől (Fotó: Fojt J.)

1945 telén a város és a vár területén vívott csata következtében a templom nagyon súlyos károkat szenvedett, helyreállítása a mai napig nem történt meg. Viták folynak arról, hogy visszaállítsák-e a templom belső és külső architektúráját, vagy megmaradjon az értelmetlen pusztítás mementójaként, hogy gyermekeink és unokáink is lássák a háború szomorú következményeit. A finom fafaragásokkal díszített bútorzat csak töredékeiben maradt meg, ezek a darabok láthatók most a templomban. A nyugati oldalon egykor magasodó díszes karzatot állványzat tartja a helyén. A helyiség padlózata, a gótikus boltozat, és a belső díszítés szinte teljes egészében helyreállításra szorul, jelenleg csupasz téglafalak állnak az egykor gazdagon díszített falak helyén.

A templom híres külső dísze volt a Madonna a gyermekkel, mely egy több mint 8 méter magas szobor, és a szentély középső fülkéjében állt. 1340-ben készült színes festése, majd pár évtizeddel később velencei mesterek mozaikkal díszítették. Ezek 1945-ben szintén elpusztultak.

A templombelső egykor…

.

… és napjainkban.

.

A lerombolt épület a II. világháború után.

A felsővár – egyben a templom – tornyába egy rejtett folyosón jutunk fel, mely a templom falának belsejében fut. Egy szakaszon a templom légterébe is be tudunk nézni, de mivel az eredeti boltozat felett járunk, ez csak a boltozat beomlása miatt került kialakításra.

A tornyot belülről vasbeton szerkezeti elemekkel megerősítve építették újjá. Láthatóan itt nem törekedtek az eredeti állapot visszaállítására. A legfelső szinten már teljesen beton szerkezetet találunk. A toronyból szédítő kilátás nyílik a vár teljes területére, a városra, illetve a környező vidékre. Az északi és a déli elővárnak is állnak a tornyai, ezért el lehet képzelni, milyen hatalmas területen feküdt valamikor a vár.

Látogatásunk idején, 2013 májusában a keleti elővár területén végeztek helyreállítási munkákat: a keleti külső falöv, egy négyszögletes barbakán és egy hozzá kapcsolódó kerek torony, illetve egy modern látogatóközpont épületén dolgoztak.

Helyreállítási munkák 2013 májusában.

A toronyból lesétálva újra a középső vár felé vesszük az irányt, hogy a Nagymesterek palotájának pincerendszerébe lépjünk. Itt meg lehet vizsgálni a Nagy lovagterem padlófűtési rendszerét, majd a pince helyiségein keresztül a szárazárok szintjére jutunk. Ezen keresztül ki lehet sétálni a folyó irányába az ott emelkedő kettős tornyú kapuhoz, melyet egykor a felsővár gyilokjáróján keresztül is meg tudtak közelíteni. A XX. század elején ezen a részen még több épület állt, amelyeknek ma nyoma sincs.

Észak felé indulva visszaérünk a középső vár kapujához, visszaadjuk az elektronikus idegenvezető eszközt, majd a külsővár keleti oldalán végigsétálva a város felé indulunk. Mintegy öt órát vett igénybe a vár látogatása, de korántsem néztünk meg mindent. Remélem, még alkalmam lesz meglátogatni az UNESCO világörökség részét képező Malbork Lovagvárát a jövőben, esetleg újabb helyreállítások után. Felejthetetlen élmény minden várakat kedvelőnek!

Szöveg: Dobos János
Szerk.: Várjáró Magazin

Források:
Marek Stokowski: Malbork Castle: The world of the Teutonic Order (TopSpot Guide)
A vár múzeumának honlapja (http://www.zamek.malbork.pl/)
Wikipédia:
(http://hu.wikipedia.org/wiki/Malborki_v%C3%A1r , http://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9met_Lovagrend)
Régi Képeslapok: (http://www.castlesofpoland.com/prusy/malb_hist_en.htm)
Régi képek, érdekességek: (http://starymalbork.blogspot.hu/)

Gyászol a középkori várakat kutatók közössége, hiszen Miklós Zsuzsa elhunytával egy hatalmas oszlop dőlt ki a szakterületen. A látszatra törékeny testben oly nagy szívósság, akaraterő és céltudatosság rejtőzött, hogy előadásait hallgatva hihetetlenül részletes mozaikját ismerhettük meg a históriás régmúlt feneketlen mélységű kútjába lemerülve.

Miklós Zsuzsa régészre emlékezve

Miklós Zsuzsa 1948-ban született Budapesten, életét teljes mértékben a régészetnek szentelte. Középfokú tanulmányai után a debreceni ELTE BTK régészeti szakán szerzett diplomát 1975-ben. Diplomamunkájának címe „A Börzsöny és Ipoly-völgy település története” már sejteni engedte, hogy milyen irányban indul el a fiatal régésznő a szakmai pályán. Ahogy teltek az esztendők, egyre több tanulmány fűződött nevéhez, egyre magasabb szakmai fokozatokat szerzett meg. 1979-ben az egyetemi doktori fokozat témáját a „Gödöllői dombvidék várai” jelentették. Nem tartozott az íróasztal fiókjának író szerzők közé, gondolatait a legtöbb esetben sikerült kiadványok keretében megosztania az érdeklődők szélesebb táborával. Igazi közösségi emberként számos társaság tagjaként fejtett ki tevékenységet. Most csak megemlítjük a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat, a Magyar Térképbarátok Társulata, a Magyar Régész Szövetség valamint a Castrum Bene Egyesület keretein belüli munkásságát. Nekünk, lelkes, de mégis csak a szakmán kívüli várbarátoknak innen lehet ismerős a neve, karizmatikus egyénisége. Érdemeit számos díjjal ismerték el, így 1995-ben Nívódíjat, 1997-ben Pro Urbe-díjat kapott, majd 2001-ben és 2012-ben a Schönvisner István-díjjal gazdagíthatta otthonát. Mindezek a sikerek a műemlékvédelmi szakmában nem vakították el, megmaradt mindig csendes, alázatos embernek.

Most hogy felsoroltuk Miklós Zsuzsa régész életpályáját, kérek minden várbarátot, hogy emeljen le a polcról egy könyvet a nagyszámú publikációi közül, és azt olvasva hajtson fejet Miklós Zsuzsa emlékezete előtt.

Emlékét megőrizzük!

Szöveg és fotó: Szatmári Tamás
Szerk.: Vigi

Elkészült a vár belsejének gömbpanoráma fotózása és teljes virtuális túrája, melyet a Pazirik Informatikai Kft. készített.

Járd be velünk Szádvár várát!

A felvételi pontok helyének előzetes meghatározását az udvarok súlypontjában választották ki a szakemberek előzetes útmutatása alapján. Az állások helyét a felvételt készítők a helyszíni adottságok tükrében pontosították a növényzet aktuális állapotának figyelembevételével. A felvételek kitűnően felhasználhatóak a jelenlegi állapot rögzítésére, a rekonstrukciós modellezés során, a geodéziai adatokkal történő összevetésben, és az építészeti részletek vizsgálatában. A gömbpanoráma felvétel előnye a hagyományos fotók sorozatához képest abban rejlik, hogy a vizsgált objektum folyamatában tekinthető végig, esetleg az egymástól távolabbi részek is – melyek egy fotón nem mutathatóak be – könnyen viszonyíthatók egymáshoz. A tudományos szempontok mellett a weboldal látogatóinak is reméljük egy élmény gazdag virtuális bejárást nyújt.

Szöveg: Balogh András és Sandó Norbert (Pazirik Informatikai Kft.)

SZÁDVÁR VIRTUÁLIS TÚRÁJA ITT KEZDŐDIK!

Az idei évben 2014. augusztus 4-9. között folytatjuk Szádvár régészeti kutatását. Az ásatási munkákhoz várunk lelkes, kitartó embereket. A tervezett 7 kutatóárokhoz naponta legalább 20-25 fő részvételére számítunk. Kevesebb létszámmal is tudunk dolgozni, de ebben az esetben kevesebbet ismerhetünk meg Szádvár múltjából.

Nagyjából két munkatípus jöhet szóba idén nyáron is: egyrészt finomabb, lassabb, aprólékosabb kutató munka (itt a múzeumi munkatársak közvetlen irányításával kell dolgozni), míg a többi helyen a hét első felében nehezebb, köves omladékban kell majd lefelé haladni. Ezt követően kerülhet sor az omladék alatt heverő padlók, falak, épületek, kapuzatok stb. aprólékosabb feltárására.

7. Vármentő Hét, Szögliget - Szádvár, 2014. augusztus 4-9.

Az idei évi kutatási programban a középső vár épületeit ismerhetjük meg. A kutatóárkok megnyitásának sorrendjében elsőbbséget élveznek az idei évi NKA pályázathoz kapcsolódó kutatási területek. Azaz a következő, a csatolt térképen is jelzett helyszíneken végeznénk kutatást:

21. árok: Lisztes bástya padlószintjének, kiterjedésének és esetleges lezárásának felderítése.
22. árok: A Tömlöc és a Lakatos bástya csatlakozásának kutatása. (NKA pályázathoz)
23. árok: A Tömlöc belsejének vizsgálata.
24. árok: A következő NKA pályázathoz kapcsolódó egyik falcsonk környezetének kutatása.
25. árok: A belső vár emeletes kaputornyának alaprajzi tisztázása. (NKA pályázathoz)
26. árok: A Porkoláb ház alaprajz hitelesítő kutatása és padlószintjének felderítése.
27. árok: A Porkoláb ház alaprajz hitelesítő kutatása és padlószintjének felderítése.

A 2014-es tervezett ásatási helyszínek

Mindezeken felül, aki tud a következő szerszámok közül hozzon magával:

• munkáskesztyű
  ·       ásó, lapát, csákány, kapa
  ·       reszelő
  ·       feszítővas
  ·       balta, metszőolló, ágvágó
  ·       erősebb spakli, szenes vagy kerti kislapát
  ·       egyenes élű horoló, kaparó
  ·       ecset, kisebb méretű cirokseprű
  ·       fémrács vagy földrosta

Kérünk mindenkit, hogy ebédre a várban elfogyasztható szendvicsről, megfelelő mennyiségű ivóvízről, kalapról, kendőről gondoskodjon magának.

A munka reggel, a vár területén 8:00 órakor kezdődik, és 15:30-ig tart. Ezt már csak a szerszámok elpakolása követi. Hétfőn természetesen érkezési sorrendben lehet az ásatáshoz csatlakozni. Az utolsó kutatási nap a péntek, a szombati napon kerül sor az árkok visszatöltésére, és a terep rendezésére.

Tízórai délelőtt 10.00-kor (15 perc), ebéd 12.00-12.30-ig, hőség szünet 14.00-14.15-ig tart. Tartanunk kell magunkat ezekhez a szabályokhoz, ha eredményes és színvonalas munkát akarunk bemutatni. Ezért az időpontok betartását kérjük mindenkitől.

FONTOS, hogy legkésőbb 2014. június 22-ig mindenki, aki a munkában részt szeretne venni, jelentkezzen a szervezes@szadvar.hu email címen.

A visszajelzés nem csak a szállások, hanem az ásatáson dolgozók létszáma miatt is fontos, így kérjük azok visszajelzését is, akik nem kívánják igénybe venni a szálláslehetőséget.

A szállást reményeink szerint már vasárnap este minél többen igénybe veszik, ennek költségét a Szádvárért Barti Kör átvállalja; ugyanis már ezen az estén készülünk vidám programokkal, szalonnasütéssel. (Hétfő reggel étkezést még nem biztosítunk.)

A szállás és étkezés – aki igényli – a Szalamandra-turistaházban lesz. Ennek költsége 3000 Ft/nap/fő, mely hétfő éjszakától már tartalmazza a szállást, az aznapi vacsorát illetve a másnapi reggelit is. Ezen költségek befizetési határideje 2014. július 15. A befizetés módjáról további részleteket küldünk a jelentkezések lezárulta után.

A jelentkezésben kérjük megjelölni, hogy mely napokra igényeltek szállást / étkezést.

Szeretettel várunk mindenkit, hisz ne feledd, TIÉD A VÁR!

2014 május-júniusában egy rövid, kéthetes régészeti kutatást végeztünk a belső vár Csonka bástyájának területén. A feltárás a Szádvárért Baráti Kör által elnyert állagvédelmi pályázat előkészítésére szolgált. Az idei évben elsősorban a védmű belsejében, déli valamint keleti előterében dolgoztunk.  Az ásatás alatt számos kérdésre kaptunk választ és számos újabb kérdés is felmerült, mely nem csak az eredmények értelmezését nehezíti meg, hanem befolyásolhatja az állagvédelem menetét is.

Az idei évi munkánk célja egyrészt a bástyát a várudvar felől lezáró fal (harántfal) feltárása, tetejének megtisztítása; másodrészt a védmű keleti falvégének és az ide csatlakozó falaknak a kibontása, időbeni és térbeli viszonyuk tisztázása; harmadrészt a bástyabelső kutatása, esetleges padlószintjeinek meghatározása volt.

A Csonka bástya belseje a kutatás befejezésekor.

A bástya belsejében végig köves, helyenként igen nagy köveket is tartalmazó omladékréteget találtunk, és termeltünk ki. Kezdetben egy csigás emelőszerkezet segítségével, majd talicskával távolítottuk el a földet. Végül elérve a megfelelő mélységet, az északi, alsó lőrésén keresztül mozgattuk ki a törmeléket. Ezekkel a technikákkal a védmű belső falsíkja mentén körbefutó födémtartó padka szintjétől mért 3 méteres mélységet értünk el. Sajnos az idő rövidsége miatt nem állt módunkban a lőrés alatt esetleg meghúzódó járószintek feltárása. Ugyanakkor a nyugati sarok belső oldalának mélyítése során egyértelművé vált, hogy a félkör alakú védművet utólagosan építették neki a harántfalnak.

A Csonka bástya keleti lezárásának feltárásakor a vár periodizációs alaprajzát sikerült újabb értékes adatokkal kiegészítenünk. A keleti irányból érkező külső várfal ugyanis a bástya lezárásának vonalában déli irányba, a várudvar felé fordult. Ez a falazat lényegében az itt található pince nyugati falaként értelmezhető. A faltetők megtisztítása után megállapíthattuk, hogy a Csonka bástya ehhez a sarokhoz utólagosan épült hozzá, így a külső várfalnál és a pincénél is fiatalabbnak kell lennie. Ennél azonban sokkal több információt hordoz az a pár darab Árpád-kori cseréptöredék, amely a faltisztítás közben, a kövek közötti habarcsba tapadva került elő. Azaz a Csonka bástyától keletre húzódó várfalat, valamint ennek belső oldalán húzódó épületet egyértelműen Szádvár történetének legkorábbi periódusában, a 13-14. század folyamán építhették.

A 13-14. századi falsarok és a harántfal csatlakozása a bástyabelsőben.

.

A 13-14. századi falak a Csonka bástyától keletre.

A harántfal kutatása hozta azonban idén a legérdekesebb eredményt. Ennek a falazatnak a nyugati végét már a 2013. évi ásatás során sikerült azonosítanunk. Idén a keleti részen szintén egészen magasan került elő a roncsolt falkorona. Maga a harántfal utólagosan épült neki az Árpád-kori épület sarkának. A külső és belső oldal párhuzamos süllyesztése nyomán kiderült, hogy a harántfalnak a középső része igen mélyen lepusztult. A faltetőt itt a mai udvarszint alatt több, mint 2 méterrel találtuk meg. Ennek a kiromlásnak a keleti végében, a keleti saroktól mintegy 2,5 m-re, egy falra keresztben futó, 50-70 cm magas falsíkot találtunk. Sajnos ennek nyugati párja már elpusztult. Megfigyeléseink alapján nagy valószínűséggel feltételezhetjük, hogy egy, a bástyába vezető nyílás keleti szélét sikerült azonosítanunk.

Az előkerült nyílás keleti falsíkja bontás közben.

.

A Csonka bástya utólagos építésének nyomai a nyugati oldalon.

Az egyik alapvető kérdés, hogy ezen a nyíláson keresztül honnan s hová közlekedhettek, ugyanis a feltételezett küszöbszint a födémtartó padka alatt 2 méterrel mélyebben, míg az alsó lőrés tetejétől majd 1 méterrel feljebb található. Ugyanakkor a harántfal déli oldalán a várudvar felé egy nagyköves réteget figyelhettünk meg, Erről a küszöbről, a szintviszonyokat figyelembe véve, csakis lefelé haladhattak, talán egy falba épített lépcső, majd egy létra segítségével ereszkedve le a bástya alsó szintjére. Sajnos ennek az elméletnek egyértelmű tárgyi bizonyítékai mindezidáig még nem kerültek elő.

A bástyát lezáró harántfal belső (északi) oldala.

A törmelék- és omlásrétegből kevés tárgyi lelet került felszínre: elsősorban 17. századi folyadéktárolók, főzőedények, kályhacsempék és kályhaszemek töredékei, kis mennyiségű állatcsont, és egyetlen vas csizmapatkó.

Válogatás az előkerült leletanyagból I.

.

Válogatás az előkerült leletanyagból II.

.

Válogatás az előkerült leletanyagból III.

A fenti építési periódusok és részletek megfigyelése számos kérdést vethet fel, mint például: milyen irányban folytatódhattak a  Csonka bástya keleti sarkánál talált Árpád-kori falak;  mikor épülhetett a bástyát lezáró harántfal; ehhez a harántfalhoz mikor épülhetett neki a Csonka bástya; miért alakítanak ki egy nyílást a falon, ha a bástya ekkor még nincs felépítve; esetleg tudatos építési koncepcióval állhatunk-e szemben (azaz a várfal építését rövid időn belül követhette a bástya megépítése); valóban bejárat/lejárat-e a nyílás, nem pedig egy mélyebben elhelyezkedő lőrés a várfalon (így magyarázható lenne a járószintek különbsége), melyet a Csonka bástya építésekor megszüntetnek és a mögötte lévő teret/területet pedig feltöltik?

Mindezekre a kérdésekre is szeretnénk választ kapni az augusztusi régészeti feltárással.

A feltárás összesítő alaprajza.

Szöveg és fotók: Gál Viktor
Szerk.: vigi

Csépe Attila: Hasznos – Cserteri vár

Várjáró Magazin 8. szám, Csépe Attila: Hasznos - Cserteri vár

Hasznos Nógrád megyei település, jelenleg Pásztó egyik városrésze. A település határában, keletre, a Mátra felé vezető főút mellett található a vára. A faluban az utolsó balra nyíló utcán letérünk, majd az úton haladunk akkor is, amikor földútra vált. A falu szélétől kb. 600 m-re érjük el a 333 m magas hegyen álló a Cserteri vár romos maradványait. A várhegy relatív magassága 80 méter, a déli oldalán nagyon meredek, néhol függőleges sziklák határolják. Északról és nyugatról ugyanakkor könnyen megközelíthető, hiszen enyhén emelkedő terület övezi.

A Hasznosi vár (felül) a Második Katonai Felmérés, (alul) a Harmadik Katonai Felmérés térképén. (Forrás: http://mapire.eu/hu/)

A vár megközelítőleg hosszúkás téglalap alaprajzú, de a pontos alaprajza a jelenlegi, erősen romos állapota miatt nem állapítható meg. A várhegyhez képes magasabban fekvő Gombás tető gerince felől, észak-nyugatról védelmet biztosító árok nyomai, annak feltöltődött állapota ellenére is felismerhetőek. A vár a magasabb fekvésű, nyugati központi várrészből, és az alacsonyabban fekvő, kisebb keleti részből áll. A palotaépület falainak romjai helyenként most is állnak 7-10 méter magasan. Mai tudásunk szerint a várba az északi oldalon lehetett bejutni, a váron belül egy 2,5 méter széles falszoros vezetett az ötszögletű toronyhoz, és a közvetlen mellette lévő másik, erős négyzetes toronyépülethez. A várat a Várhegy alatti Kövicses-patak medrében összegyűjtött andezittömbökből és a Várhegyet borító andezitből építették.

A vár alaprajza (rajz: Csépe Attila)

Az irodalom szerint a vár a nevét a mára már elpusztult középkori Cser vagy Cserter nevű faluról kapta. Felvetődhet azonban a cserfás-erdős terület is névadóként. A vártól északra eső, ma erdővel benőtt területet jelenleg is ilyen néven tüntetik fel a térképek. A középkori oklevelekben a várat hasznosiként tüntetik fel. A várban nem folytattak még régészeti ásatásokat.

A terület az Aba nemzetség szállásbirtoka, majd királyi birtok 1265-ig. Ekkor kapta meg a területet és a pásztói ciszterci monostor kegyuraságát V. István ifjabb királytól a Rátót nemzetség nádori ágához tartozó Porch István, az ifjabb királyné főlovászmestere. Az ő leszármazottjai a vár építtetője és későbbi, középkori tulajdonosai.

Hasznos 1265-ben Tar helység egyik határrésze volt és Ágasvárhoz tartozott. Ekkor az Ágasvár és a hozzá kapcsolódó falvak adományozásáról szóló oklevélben nem településként írják le hasznosi területet, de Cserter falu sem szerepel a határleírásban. Ekkor még lakatlan a környék, legközelebbi lakott település Pásztó és Tar.

A Kacsics birtokhoz tartozó közeli Szőlős (ma: Mátraszőlős) várának megtámadásában -1290 körül- Ágasvár és Hasznos urai is részt vettek. Erről egy, a Zagyvafői várban kelt 1292-es oklevél emlékezik meg.

A Rátót-nemzetségből származó Pásztói, Tari és Kazai Kakas-család Pásztó és környéke sorsát évszázadokra meghatározta.  A településre kedvezően hatott a földesúri kézbe kerülés. A királlyal a család szoros kapcsolatot ápolt, 1295. február 16-án III. Endre Pásztón adott ki oklevelet. Pásztó fejlődése a XIII. század végén felgyorsult, 1298-ban vásártartási joga volt, piacát említik.

Régi képek és képeslapok a várról I.

Demeter mester 1298-ban Ernye bán fia István országbíróval, a Rátót nemzetségbeli Domonkossal, Nógrád vármegye főispánjával – a hasznosi vár építtetőjével, Amadé nádorral és Szécsi Pál mesterrel valóságos szövetséget kötött Endre uralkodásának biztosítására. Demeter mester magatartása nagy hatással volt Nógrád vármegyére, melynek nemessége, néhány embert kivéve, III. Endrét ismerte el törvényes urának. Rátót nemzetségbeli Porc I. István idősebb fia Domonkos még 1308-ban is viselte a Nógrád megyei főispán méltóságot, továbbá 1309-1315-ig királyi tárnokmester, majd 1315-1321-ig az ország nádora is volt.

1299-ben Demeter sikerrel vette fel a testvérét elfogó Csák Mátéval szemben a harcot és annak egyik várát el is foglalta.

Régi képek és képeslapok a várról II.

A Cserteri várat a Hasznosi család megalapítója, a fent említett Domokos építette a XIII. század utolsó és a XIV. század első évtizede körüli időben. Ugyanekkor pásztón egy udvarház is épült a családnak.

Ekkor kiadott oklevelekben a vár építője “Domenicus Magnus de Haznos” néven szerepelt. Tőle származik a Pásztói család, kiknek tagjai között későbbiekben országbírót is találunk.

A Várhegy D-ről, a Kövicses patak irányából.

Pásztón a Rátót nembeli híveinél tartózkodott Venczel király 1303-ban, amit bizonyít az egri káptalan kérelmére kiadott levele.

Domonkos eleinte Vencel és Ottó táborába tartozott. 1307. októberében elismerte I. Károlyt királyának és 1308. szeptember 22-én mint nógrádi ispán vett részt az országgyűlésen és az 1308. november 21-i pesti, valamint az 1309. évi székesfehérvári koronázáson.

A hasznosi vár Tamás nevű várnagyát 1304-ben említik. E tisztséget 1317-ben a Balog nembeli Miklós fia Dénes, 1319-ben pedig Farkas fia Tamás töltötte be. Károly Róbert a várból keltezi egyik levelét.

A pásztói monostor kegyurai közül említtetnek 1320-ban Hasznosy Domokos (Dominicus Magnus de Hasznos) nádor.

Csobánka, Gurk fia Miklós és Záh fia Feliczián bárhol található javait a király 1315. szeptember 14-én, Szegeden kelt levelével a Rátót nemzetségbeli Domokos nádornak adományozta.

Több szakirodalomban is megemlítésre kerül, hogy a Cserteri vár a közeli Ágasvárral és Óvárral együtt az itt húzódó Kövecses-patak völgyében elvonuló fontos hadiút védelmét szolgálta. Az Ágasvári 1265-ös okmányban a hadiútról külön nincs említés, az Óvárról viszont dokumentum nem maradt fenn. A Zagyva völgyében vezetett egy fontos út, mely Hatvant kötötte össze Fülekkel, de a hasznosi vár alatt futó Kövecses-patak a Zagyvának csak egy mellék ága.

Domonkos tárnokmester és nádor fia, Nagy Domonkos, 1348-ban Hasznosi előnévvel szerepel, tőle származik a Pásztói család. A vár ezután már a Pásztóiak birtokában van.

Hatalmaskodással kapcsolatos 1441-es királyi oklevélből idézet: Ulászló király Nana-i Kompolth Jánoshoz és Pálhoz, volt királyi pohárnokmesterekhez, jelenleg hevesmegyei főispánokhoz. Panaszolta előtte Iwan-i István, hogy az elmúlt zavaros időkben Pazthoh-i Miklós fia: János sokat zaklatta őt az éppen tőle zálogban tartott Pazthoh-i birtokrészekben anélkül, hogy a zálogösszeget neki kifizette volna. Azonkívül december 6. körül Miklós fia: János a Zoka nevű birtokhoz tartozó makkos erdejében 24 kövér disznaját vágatta le és a levágottakat Hasznos várába vitette….

A Várhegy K-ről, a hasznosi víztározó irányából.

1454-ben Pásztói András nevű tagját hűtlensége miatt 1473-ban fej- és jószágvesztésre ítélték. Elvett birtokaiba, Mátyás király meghagyására, az egri káptalan Pásztói Lászlót iktatta be.

A Pásztói családdal rokon Tari család fiú ágon történt 1472-es kihalta után, a nőágon rokon Nánai Kompolti családra szállnak Tari család birtokai. 1489-ben a Nánai Kompoltiak és a Pásztóiak pereskednek Hasznos helység miatt. Ekkor a Tari család tulajdonában volt közeli Ágasvár már romos állapotban van.

Mátyás király az egri káptalanhoz 1488 évben írt levelében említi a várat. Jelentették előtte a Pásztó városában lakó Tholyntha Máthé feleségével Margittal egyetemben, hogy jóllehet ők azt a három jobbágytelket, amelyeket Pásztói Miklós a Heves megyei Pasztó városában nekik 100 arany forintért elzálogosított, mivel a kölcsönvett zálogösszeget hirtelen vissza kellett fizetniük, ugyanazon a 100 forintnyi zálogösszegen tovább zálogosították Werebel-i Györgynek, Simonnak és Pálnak, akik azóta is birtokukban tartják a három elzálogosított telket. Ennek ellenére Pazthoh-i Miklós és testvérei István, magukhoz vévén Laposrew-i Györgyöt, Hasznos vár várnagyát, Thewrpes-i Jánost és Mihályt, azonkívül három nem nemes familiárisukat éjszaka Tholyntha Máthé és felesége Margit házára törtek. Őt, aki ekkor már Werebel-i Györgynek, Simonnak és Pálnak a jobbágya volt, elfogták, bilincsbe verve Hasznos várába hurcolták, ahol földalatti börtönben kenyéren és vízen tartották, 20 forintot érő lovát elvették és mindaddig nem engedték szabadon, míg készpénzben nem fizetett nekik 10 aranyforintot és nem igért egy hordó bort. Később egy tanú találkozott Pásztó helység káplánjával, aki Hasznos várába igyekezett, hogy Tholynthát meggyóntassa, mert állapota a tömlöcben válságosra fordult. Johannes de Pazthoh, a hatalmaskodók testvére, a többi közt vallotta, hogy Thelyntha azon a címen ígért testvérének egy hordó bort, mert Hasznos várának három kapuja van… Feleségét is bántalmazták és a nála lévő 8 arany forintot elvették tőle. – A király meghagyja a káptalannak, küldje ki testimontumát, akinek jelenlétében Hevesmegye egyik esküdt nemese a megyei hatóságtól Pásztó városába egybehívott emberektől eskü alatt vegye ki a fentiekre vonatkozó vallomást, majd ugyanaz az esküdt nemes mint királyi ember idézze meg a Pazthoh-i Miklóst és Istvánt, Laposrewe-i György várnagyot és Thewrpes-i Jánost és Mihályt az exponensekkel szemben vízkereszt nyolcadára (jan.13.) a király személyes jelenléte elé.

A vár központi magja Ny-ról.

A Dózsa féle parasztháború Pásztói véres csatája után, a levert nógrádi és hevesi jobbágyhadak katonái a környéken bujkáltak, a jobbágyok közül sokan a várban raboskodtak.

A XVI. század közepén a Hasznosi vár a végvárak sorába került és 1540 táján megerősítéséről rendelkeztek. A hódoltság idején, 1552-ben, a török ellenállás nélkül foglalta el és tartotta birtokában. Később néhányszor gazdát cserélt.

A vár alatti település 1549-ben több nemes család birtoka volt, amikor is 6 adóköteles, 3 elszegényedett és 4 elpusztult jobbágytelket írtak itt össze. Az 1552-ik évi adóösszeírás szerint 6 portája volt; ekkor már a török hódoltsághoz tartozott. 1589–90-ben az egri várba szállította be a főpapi tizedet. Az 1635-ik évi összeírásban 1, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban fél portával van felvéve.

A török megszállás után az egri vár tartozéka, 1693-ban gróf Koháry Istváné.

Az 1800-as évek elején a pásztói apátságé volt. Fokozatosan rommá lett a vár, de a XIX. század közepén még jó állapotban volt.

A keleti palota rész romjai.

A helyi öregek még emlékeznek, hogy a vár némely falai annyira romosak és veszélyesek voltak, hogy a faluvezetés arról döntött, hogy a falakat le kell dönteni. Ezt végre is hajtották és a köveket elhordták. Ugyanakkor az 1932-es Szent István vándorlás során a várnál készült fényképfelvételeken és az 1913-as, 1916-os képeslapokon a maihoz hasonló romos falakat láthatunk. Ekkor a várterület teljesen ki van takarítva. Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képekben c. könyvben (1886) egy rajzon szintén hasonló állapotban láthatjuk a Cserteri várat.

2010-ben a vár sematikus alaprajzát készítettem el.

2013 év tavaszán a területet bejárta dr. Nováki Gyula és dr. Majcher Tamás, valamint a várterület jelenlegi tulajdonosa Maczó László a várfelmérést megelőző tisztítási munkálatok egyeztetése érdekében.

Megkezdődött a vár kitakarítása.

2014 januárjában a keleti oldalon a központi rész egy faldarabja kiszakadt és a középső valamint a keleti várészt elválasztó árokszerű terület felé dőlt be.

A 2014 januárjában kiszakadt és ledőlt falszakasz.

2014 tavaszán a területet borító erősen bozótos részek kitakarítása a tulajdonos részéről megkezdődött, a későbbi várfelmérés reményében.

Egyre nagyobb területek tisztulnak meg a várfelmérés reményében.

A hasznosi vár kb. 30 perces könnyű sétával elérhető, innen gyönyörű kilátás nyílik a Mátra hegyeire, az Óvárra és Ágasvárra, ahová szintén érdemes elmenni, ha már erre jár a vár-túrázó. Egy nap alatt mindhárom vár bejárható. Az Óvár és Ágasvár is bronzkori vár volt, majd mindkettőre középkori vár is épült. Hasznosról ha autóval átmegyünk Mátrakeresztesre, a falu központjában lévő parkolótól balra, emelkedő aszfaltos úton indulva, a falu szélső házait elhagyva, az Ágasvár felé vezető földútról balra letérünk és jelzett turistaúton, folyamatosan emelkedő ösvényen juthatunk el az Óvár maradványaihoz. Óvár bejárása után az északi kapun át folytathatjuk túránkat az Ágasvár felé, földúton, viszonylag könnyű terepen. Az Ágasvár oldalában szállásra is alkalmas túristaházhoz érkezünk, ahonnan meredek ösvényen mehetünk fel a csúcson lévő vármaradványokhoz.

Szöveg és fotók: Csépe Attila
Szerk.: Várjáró Magazin

A cikksorozat első részében láthattuk, hogyan alakult ki az Árpád-házi IV. Béla király általi adományból egy nagyobb összefüggő birtok, amelyen aztán a XIV. században megosztoztak az egyes ágak nemesi famíliái. Az ország egyesítő Anjou Károly és fia, Nagy Lajos király idejében a Bebek családtagok egységesen sorakoztak fel az uralkodó mögé, így az ő hűséges párthíveiként részesültek magas udvari méltóságokban és adományokban. Az 1387-ben a magyar trónra lépő Luxemburgi Zsigmond, aki, mint Anjou Mária királynő férjeként tartott igényt a hatalomra, szintén igyekezett minél több magyar főnemest a pártjára állítani. Ezt természetesen legkönnyebben rangok és javadalmak osztogatásával érhette el. A történészek számításai szerint 1387 után a királyi várbirtokok túlnyomó többségét szerezték meg az uralkodó iránt lekötelezett nagyurak. Közéjük tartoztak a Bebekek is, akik Zsigmondtól valamikor 1392 előtt örökbirtokul kapták a szádvári uradalmat. De a Bebek család nem minden tagja érezte ezt az uralkodói kegyet oly erősnek, hogy alkalomadtán ne csatlakozzon pártütő összeesküvéshez, majd annak bukása után földönfutóvá váljék. Mivel azonban a família addigra már oly terebélyessé vált, más személyeknek viszont sikerült megőrizniük és gyarapítaniuk a családi vagyont. Hogyan és miképpen éltek és haltak a XIV. – XV. században a Bebekek, erről készítettem egy összeállítást. Érdemes és tanúságos néhány családtag élettörténetével megismerkedni. A keresztnevek előtti számozás a szerző általi önkényes beosztás, hogy jobban meg lehessen különböztetni az egyes családtagokat. A családfán a keresztbe tett kardok azt jelzik, hogy az illető férfiú csatában esett el.

Luxemburgi Zsigmond magyar király

– I. László a pelsőci ágból. I. István országbíró fia. Okleveles említése 1370-től. 1376-ban szatmári, máramarosi és ugocsai ispán, 1378 – 80 között nyitrai ispán. 1387 – 88-ban királynéi udvarmester. Luxemburgi Zsigmond király neki és testvérének, Ferencnek adományozta oda a szendrői várbirtokot. 1388 – 90 között temesi ispán. 1390 – 93 királynéi tárnokmester, egyúttal borsodi, abaúji ispán és diósgyőri várnagy. Az 1404 körül meghalt főúr sírkövét a napjainkban már református templomként használt pelsőci egyházban kereshetjük fel. Ugyanis ebben az épületben alakította ki a Bebek família a gótikus stílusú sírkápolnáját.

– I. Ferenc, a pelsőci ágból. Írásos adatok róla az 1370-es évektől valók. 1387 – 93 között királynéi relátor, 1388 – 95 között királynéi ajtónállómester és udvarbíró. 1390 – 92 időszakában abaúji ispán és diósgyőri várnagy hivatalát viselte. 1395 – 97 során a székelyek ispánja, ilyen tisztében vezetett hadat a török ellen 1395-ben a Havaselvére, de ott vereséget szenvedett. 1397 – 1400-ban macsói bán. 1402 – 05 között ismét diósgyőri várnagy, 1404-ben királyi relátor.  Meghalt 1405 körül.

Felül: Királyi udvar ábrázolása egy középkori rajzon, Alul: Főnemesi família és kísérete.

– I. Imre, a vámosi ágból. György fia. 1379 – 80 között tornai ispán, 1380 – 83 időszakában horvát bán. 1383 – 85-ben oroszországi vajda, egyben sárosi és szepesi ispán. 1386 januárjában országbírói hivatalt viselt. 1386 áprilisában szlavón bán, 1386. áprilisban  ismét országbíró, 1388-ban beregi ispán, 1390 – 92 között liptói és turóci ispán. 1392 – 93-ban erdélyi vajda, 1393 – 95 között pedig királynéi tárnokmester és borsodi ispán. Valószínűleg 1404 körül halt meg, mert többé nem szerepelt a korabeli oklevelekben.

A pelsőci templom látképe

– I. Detre, a vámosi ágból. György fia. A források az 1370-es évektől emlegették. 1379-ben királynéi asztalnokmester és árvai várnagy. 1383 – 87 között királyi zászlótartó, 1383-ban ő fogadta Zárában a város polgárainak hűségesküjét, mint Anjou Mária királynő megbízottja. 1384-ban turóci ispán, 1388-ban királynéi udvarmester, 1389 – 92 között szlavón bán. 1391 – 92-ben horvát bán, 1392 – 93 időszakában szörényi bán és temesi ispán, 1394 – 97-ben pedig ismét szlavón báni hivatalt viselt. 1397-ben érte el a király utáni legmagasabb világi tisztséget, a nádorispánságot. E mellett betöltötte a borsodi, szepesi, liptói, turóci, abaúji és nógrádi ispán hivatalát is. Amikor 1402-ben Zsigmond király leváltotta a nádorságról, csatlakozott Nápolyi László trónkövetelő pártjához. 1403 júliusában lement a tengerparti Zára városába, de onnét nem tudta harcra bírni az apja meggyilkolása miatt félelemben lévő Nápolyi Lászlót. Ezért végül a belháborúban győzedelmeskedő Zsigmond király előtt kénytelen volt meghódolni, aki megbocsátott neki, de lázadásáért elkobozta tőle Szentgyörgy várát és Szikszó mezővárosát. A főnemes 1404-ben hunyta le örökre a szemét.

– „Nagy” I. János, a pelsőci ágból. László fia. 1397-től lovászmester, tisztét 1401-ig viselte. 1403-ban ő is csatlakozott Nápolyi László pártjához, de később kegyelmet kapott az uralkodótól. Szerencsecsillaga ismét felragyogott, hiszen 1401 – 19 között tárnokmester és gömöri ispán. Luxemburgi Zsigmond király tőle váltotta meg a Kassa városa feletti hegyen emelkedő Szokoly {szlovákul Hradova} várát, cserében pedig neki adta Hrussót. János úr az egykorú adatok szerint 1423-ban halt meg.

Bebek László sírköve a pelsőci templomban

– András, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. Írásos adatok 1401-től említették, 1411 – 15 között az udvari lovagok sorában szerepelt. Ez a kör igen fontos lépcsőfokot jelentett a nemesi családok ifjú tagjainak, hiszen különféle szolgálatokkal itt hívhatták fel magukra az uralkodó figyelmét, a későbbi karrier ugródeszkájának számított. Így András úr 1415-ben megkapta a lovászmesteri hivatalt, de aminek nem sokáig örülhetett, hiszen még azon esztendőben meghalt.

Bebek családfa 2.

– I. Orsolya, a vámosi ágból. I. Imre országbíró leánya. A középkori magyar jogrendszerben a nőknek igen hátrányos helyzet jutott. Míg a férfiak nősülésük révén a feleséggel együtt hozományt {várbirtokot} hoztak a családba, addig a leányok azt kisebbítették, a „leánynegyed” révén csökkentették. Elsősorban, mint a leendő fiúgyermekek szülőanyjaként számoltak rájuk. Az ilyen főnemesi gyermekek házasságkötését a két nagyúri család vezéregyéniségei már jó időben eltervezték és megkötötték. Tehát szó nem lehetett akkoriban érzelmi alapon megkötött szerelmi frigyről. Orsolya úrnő kapcsán tudjuk, hogy első férje Prodavizy Mikcs nemes úr, míg a második Staszowni Jugó lengyel származású főnemes volt.

– II. László, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. 1401-től említették a zászlósurak között. Meghalt 1420 után.

A Bebek család által birtokolt várak

– III. Domokos, a vámosi ágból. Imre országbíró fia. Igen gyér róla a forrás a XV. század elejéről. Valószínűleg 1404-ben halt meg.

– II. Imre, a vámosi ágból. Detre nádor fia. 1392-től szerepelt a politikai életben, ekkor már vránai perjel, vagyis a johannita lovagok nagymestere. Így válik Luxemburgi Zsigmond király egyik legnagyobb ellenségévé. Nápolyi László trónkövetelő legfontosabb támogatója, annak bukása után kénytelen vele együtt külhonba menekülni. 1403 elején egy győztes csatája után elfogta Zsigmond király seregvezérét, Özdögei Besenyő Pál horvát bánt és Nápolyi Lászlóhoz küldte el. Szemét 1404-ben hunyta le örökre külhoni száműzetésben.

– II. Miklós a vámosi ágból. Detre nádorispán fia. Írásos adatokban 1404-től említették meg. 1423 – 27-ban országnagy, 1430-ban királynéi tárnokmester és zólyomi ispán. Meghalt 1430 után.

– Péter, a vámosi ágból. Detre nádorispán fia. 1412 – 17 között udvari lovag, 1423 – 27 időszakában székelyek ispánja, 1435-ben, mint bárót említette egy oklevél. Tudni még róla, hogy felesége Csáki György leánya Katalin volt. Péter úr 1439 körül hunyt el.

Bebek családfa 3.

– III. Miklós, a vámosi ágból. Detre nádor fia. A Bebek família azon tagjainak egyike, aki egyházi pályára lépve ért el magas méltóságokat. 1388-ban csázmai prépost, majd erdélyi prépost. 1390 – 92 között Egerben prépost. 1392 – 99 között pedig az esztergomi utáni legmagasabb szakrális tisztet, a kalocsai érsek süvegét viselhette. Elhunyt 1399-ben.

– IV. Miklós, a pelsőci ágból. „Nagy” János fia. 1412-től szerepelt a korabeli forrásokban. 1440-ben a gömöri ispán tisztét viselte, zászlósúrként említették. Meghalt 1446 után.

Az 1448-as rigómezei csata térképe

– II. István, a pelsőci ágból. „Nagy” János fia. 1421-től szerepelt az adatokban, 1440 – 45 között országnagy, 1443-ban a királyi sereg főkapitánya, 1447 – 48 időszakában macsói bán, 1447 – 51 között gömöri ispán. Családi birtokát a hrussói várat tőle 1446-ban cseh husziták foglalták el. István úr a cseh huszitákkal vívott 1451-es losonci csatában veszett oda.

– II. György, a pelsőci ágból, II. István fia. Okleveles említése 1447 – 1478 között történt. Felesége Hédervári Fruzsina volt.

– II. Dorottya, a pelsőci ágból. Egyedül egy 1494-es forrásban szerepelt. Férje Rozgonyi István volt.

– III. Imre, a vámosi ágból. II. László fia. Róla az első fennmaradt említés 1419-ből való. 1432-ben relátor, 1438 – 41 között székely ispán, 1440 – 47-ben borsodi ispán és diósgyőri várnagy. 1441-ben Jagelló I. Ulászló király híveként sikertelenül ostromolta a Jan Giskra cseh huszitavezér által védelmezett Kassa városát. 1444 – 45 országnagy, 1445-ben a hét főkapitány egyikévé választották meg. 1445 előtt építette fel Sajóvámos várát. 1446 – 48 időszakában erdélyi vajda, abaúji ispán és a jászok ispánja. Felesége Pálóczi Veronika volt. Bandériuma élén részt vett Hunyadi János kormányzó 1448-as hadjáratában, aminek során a törökkel vívott rigómezei csata vérzivatarában halt meg.

A magyarok csatáznak a törökkel - korabeli metszet

.

A mohácsi csata ábrázolása egy török miniatúrán

– II. Orsolya, a vámosi ágból. III. Imre leánya. Írásos adatok 1469 – 86 között említették. Miután 1470-ben feleségül ment Szapolyai Imréhez, hozományként vitte magával a szádvári uradalmat.

– Zsófia, a pelsőci ágból. III. Imre leánya. Az 1470 – 92 közötti időszakban tudunk róla. Férje Homonnai Drugeth Simon báró volt.

– Pál, a pelsőci ágból. III. Imre fia. Írásos adatok 1450 – 69 között említették. Meghalt 1469-ben.

– Jób. A pelsőci ágból. III. Imre fia. Egyedül csak 1450-ből találni rá említést.

– III. László, a vámosi ágból. II. Miklós fia. Okleveles forrás 1429-től említette, 1443 – 48 között országnagy, Ő is az 1448-as rigómezei csatában vesztette az életét.

– IV. László, a vámosi ágból. Péter fia. Írásos adatok róla 1445 – 53 között szólnak. 1445-ben országnagy, Meghalt 1453 után.

Korabeli oltárképen a magyar sereg harcol a törökkel

– III. Ferenc, a pelsőci ágból. II. György fia. Jagelló II. Ulászló király 1502-ben nevezte ki Gömör vármegye ispánjává. A hivatalát egészen 1526. augusztus 29-ig viselte, amikor a törökkel vívott mohácsi csatában odaveszett.

– II. János, a pelsőci ágból. II. György fia. Oklevélben először 1478-ban szerepelt.

A forrásokat összegyűjtötte: Szatmári Tamás

Folytatása következik…

Laci bácsi ismét jelentkezik. Beszámolójában megfordulunk Edelényben, Martonyiban és természetesen Szögligeten is.

Sorozatának 5. részét fogadjátok szeretettel!

Tokár László: Egy év Szádváron V. rész

(Típus: Microsoft PowerPoint (.ppsx), méret: 11 MBájt)

Szatmári Tamás: Életem első vára: Sirok (sokadszor megnézve)

Várjáró Magazin 9. szám, Szatmári Tamás: Életem első vára: Sirok (sokadszor megnézve)

Kezdeném a mondókámat azzal, hogy a Tisztelt Olvasótól elnézést kérjek, mivel ez a cikk teljesen szubjektív, a saját érzelmi állapotomtól fűtöttre sikeredett. Hogy miért is? Erre már a címben próbáltam utalni. Sirok az a vár, amit életemben először felkerestem. A jó öreg Freud óta pedig köztudott, hogy az első benyomás a legfontosabb. Tehát először is forgassuk vissza a történelem kerekét jó 40 esztendővel.Édesapám elhatározta, hogy családi szánkózásra elvisz minket a közeli Mátrába. Így hát apával, anyával és öcsémmel együtt négyen beszálltunk az 1300-as nagy Polskiba, hogy útra kelljünk észak felé. Akkoriban még sokkal kisebb forgalom zajlott a közutakon, nem úgy, mint manapság. Felérve a mátrai szerpentinre, sorra néztük a helyszíneket, de mindenütt telt ház fogadott. Végül valahogyan, amit így utólag isteni jeladásnak vélek, egészen a hegység keleti oldaláig autóztunk. Apa az ott mi? – kérdeztem felmutatva egy csúcsra. Az, fiam a siroki vár – jött a válasz. Nézzük meg – kérleltük testvéremmel együtt a szülőket. Akik persze a gyermeki könyörgésnek nem tudtak ellentmondani. Így lett a mátrai szánkózásból végül is vármászás.

Ferenc Tamás rekonstrukciós elképzelése a várról.

A decemberi hóban-fagyban felkapaszkodni, még hozzá nem az egykori szekérúton, hanem a szakadékos oldal mentén. Felérve aztán elámultan az időtől megvénült kőfalak láttán, majd kitapogatva a sötét alagutak falát, végigbotorkáltunk a szikla mélyén. Hazatérve a kirándulásról, rögtön lerajzoltam az emlékeimet. Mivel szerencsére gyűjtögető típus vagyok, ezt a spirálfüzetet megőriztem, így az akkor készült rajzokat be tudom mutatni.

Íme: saját, gyerekkori rajzaim a siroki várról.

Akkor a siroki vár látványa olyan tudásvágyat keltett bennem, hogy a gyermekkönyvtárba jutva, igyekeztem minden váras irodalmat kikölcsönözni és elolvasni. Ismereteket szereztem a várak históriájának sok évszázadáról, kik építették, milyen céllal, hogy teltek a várbeliek mindennapjai. Célomul tűztem ki a magyar történelemben szereplő erődítmények feltérképezését, minél jobb megismerését. A kezdeti spirálfüzeteket idővel felváltotta a cédulagyűjtemény, majd modern világunk vívmánya, a számítógépes feldolgozás. Előbb magányos farkasként, majd társaságban egyre több várat sikerült bejárnom, határon belül és kívül.

XIX. századi osztrák festő képe

A siroki várra visszatérve, időnként felkerestem ezt a történelmi helyszínt is, figyelve, hogy mi változott benne? Pár esztendeje nagyon megörültem, amikor hírt kaptam róla, hogy jelentős pályázati pénzösszegből neki kezdenek a várrom restaurálásához. Elhatároztam, hogy a XVIII. Siroki Várjátékok kapcsán ismét felkeresem, hogy saját szememmel lássam a változásokat.

Amikor még nem borított mindent erdőség.

Az Eger városába tartó távolsági buszról leszállva a község központjában, gyalogszerrel vágtam neki az oly jól ismert útszakasznak. A Várhegy felé kiváló minőségű aszfaltút vezet. Mellettem elsuhannak az oda igyekvő személygépkocsik, de én nem rohanok. Időnként megállok, hogy magamba szívjam a látványt, a siroki vár igen jellegzetes, megunhatatlan sziluettjét. Ami új a számomra, az a zászlók erdeje. Emlékszem, régen csak egy nemzetiszínű zászló lengedezett a felsővár palotacsonkján, most hirtelen hatot számolok össze. Nagy divattá vált ez a „zászlósítás”, elég csak például hozni a gyulai várat. A középkorban csak egy zászlót lengetett a szél a tornyon, az éppen aktuális földesúrét. Most pedig a vár történetének összes birtokosáét egyszerre lengeti. Ez pedig az én véleményem szerint így történelmietlen, megtéveszti az átlag kirándulót.

Archív fotók az 1960-as évekből

Rendületlenül haladok feljebb, elérem azt a kaput, ahol a pénztárat kialakították. Megveszem a jegyet {most csak 600 Ft. amúgy a felnőtt jegy 800-at kóstál}, majd igyekszem tovább. Az egykori vízmosásokkal szabdalt középkori szekérút már a múlté, itt is szuperkényelmes, babakocsival is járható, mint azt látom a családi piknikezők konvoját nézve. Bár a zöld lombkorona mindent eltakar, de az ideszűrődő zene elárulja, jó felé tartok. A hegynyeregbe felérve jobb kéz felől a hagyományőrzők gyakorlását látom. De engem a középkori várból áradó vonzerő ellenállhatatlanul balra taszít. A macskaköves út bár stílusos, de a szádvári szekérút évszázados véseteivel nem versenyezhet.

A vár XIX. századi metszeteken

A Várhegy csúcsára érve sokadszorra üdvözölnek az alsóvári ó-olaszbástya sötéten ásító lőrései. Ott hol gyermekkoromban falcsonkok fogadtak, most takaros felvonóhidas kapu fogad, veretes ajtószárnyakkal, előtte újra kiásott farkasveremmel. Fényes még a felvonóhíd lánca, de mivel a korlát miatt úgy sem mozgatható, csak díszletként kell tekinteni rá. A kapu keretét is úgy alkották, hogy élesen elüssön képileg a régi várfal formájától. Felette viszont jó ötlet, hogy a XVI. századi nagy várépíttető Guthi Ország Kristóf 1561-es emléktábláját újravésették és bemutatták.

A vár archív fotón és (színesben) 2005-ben

.

A várkapu ÉK-ről. Balra 2005-ben, jobbra 2014-ben.

.

Guti Országh Kristóf 1561-es táblájának másolata.

Belépve az alsóvár udvarára, kissé furcsállom a háromszög alakú faházikót, ami abszolút, de nem illik ide. A középkorban istállónak használt területen húztak fel egy kiállítóhelységet a modernkori építőmesterek. Ide belépve kis panoptikum keretein belül láthatjuk a főként törökkori tárgyi leleteket, olvashatunk az erősség múltjáról. Az üvegtárlókban sorakoznak a sok száz esztendővel ezelőtt itt élt várbeliek elvesztett tárgyai, cserépkályha töredékek, pipák, pénzérmék. Kiváló ötletnek tartom, hogy a fogasokra helyezett török kaftánok, turbánok felöltése révén a látogatók fényképet készíthetnek magukról. Egy kézzelfogható, hazavihető élmény a várból. Az épület előtt végre megtaláltam, amit eddig hiányoltam, egy asztalkán képeslapok és Sirok községet és várát ismertető könyv kelleti magát. Természetesen megvásárlom, hiszen kedvenceim az ilyen helytörténeti munkák. Jó lesz majd olvasgatni a zord téli napokon. Megtudom az árusító kedves hölgytől azt is, hogy egy, a Mátra nevezetességeit propagáló szervezet adta ki a prospektusokat, kisebb-nagyobb kiadványokat. Bizony kell is reklámozni kis hazánk nevezetességeit, hiszen sokan messzi kontinensekre utaznak el úgy, hogy a hazai tájak szépségeit egyáltalán nem ismerik. Sorra járom a bástyákat, hiszen most már gerendasoros léccel fedve vannak, így rajtuk állva megcsodálható a környező hegyek vadregényes panorámája. Felfedező utamban egyedül a felsővárba vezető lépcsősor végén, a sziklába vésett boltozatos alagútban elhelyezett zárt ajtó állít meg. A felsővár régészeti kutatás miatt zárva, nem látogatható – olvasom a papíron. Hát, ha majd elkészülnek vele, ismét eljövök – fogadkozom magamban, és sarkon fordulok. Kiballagok a várból, majd körbejárom, hiszen a várrenoválók erre is gondoltak. Korláttal kerítve a szakadékos hegyoldali ösvényt, keskeny csapáson haladva nézelődhetünk felfelé a sziklán trónoló kőfalakra, vagy éppen a lábunknál tátongó mélységre. Viszont a sűrűn feltűnő, az éjszakai megvilágítást szolgáló lámpákat teljesen felesleges pénzkidobásnak tartom, hiszen a látogatók túlnyomó többsége nappal keresi fel az erődítményt, és nem marad itt estig, hogy éjszaka is gyönyörködjön benne.

Jobbra: a háromszög alakú faház, mint pénztár, balra: az egykori istálló helyén épült kétszintes kiállító terem.

.

Az egykori istálló helyén ma kétszintes kiállítóterem található.

.

A felsővár régészeti kutatás miatt zárva, nem látogatható – olvasom a papíron.

A túloldali várároknál leülök a padra, hogy szuszogjak egyet a nyári hőségben. Ideje felidézni, hogy mi történt a siroki várral az elmúlt évszázadokban.

A honfoglaló magyarokkal együtt a IX. század végén a Kárpát-medencébe érkeztek a kabarok, akik közül az Aba nemzetség telepedett le a Mátra déli lankáin. Közülük a Borh-Bodon nemzetség tagjai építették fel a 296 méter magas vulkáni csúcsra a siroki vár korai részeit valamikor a tatárjárás utáni időszakban. Nem csak a csúcsra emeltek lakóépületeket, hanem a könnyen véshető riolittufába is közlekedő folyosókat és termeket vájtak. Ez a nemzetség a XIV. század elején behódolt a trencséni oligarchának, Csák Máténak. Ezért Anjou Károly király parancsára 1320-ban Debreceni Dózsa és Drugeth Fülöp vezetésével királyi sereg megostromolta és elfoglalta. A következő időszakban Kompolthy Imre várnagy igazgatta a hozzá tartozó jobbágyfalvak sorával együtt. 1332-től az uralkodó Chenik nevű vitézének adományozta oda. Mivel 1372-ben Domoszlai Miklós hevesi alispán és siroki várnagy a saját költségén javította ki, ezért Nagy Lajos király kétezer aranyforint értékben zálogba adta neki. Ez azt jelentette, hogy amíg a király a pénzt vissza nem fizeti neki, addig a várbirtok jövedelmeit a nemes úr magához vehette. Zsigmond király idejében új földesura lesz, mert Tari László váltotta magához. Ekkoriban már oklevélben szerepelt a Vár-alja település, napjaink községének őse. 1468-ban a Tari família utolsó tagja, György végrendeletében 2400 aranyért cserében a Guthi Országh főnemesi családnak zálogosította el. Hunyadi Mátyás király 1475-ben megerősítette a birtok jogában kedvelt hívét, aki akkoriban a nádorispáni tisztet viselte. A mohácsi vész utáni korszakban felerősödik a török eleni végvár szerepe. Különösen miután a hódító oszmán hadak 1552-ben megvívták a szolnoki várat, majd sikertelenül ostromolták Egert. Az 1555-ös gönci országgyűlés határozatai kötelezték a környékbeli földesurakat, hogy magánváraikat megerősítsék. Ezt Guti Országh Kristóf maradéktalanul végrehajtotta, a sziklacsúcsot koronázó felsővárat egy olaszbástyás alsóvárral bővítve ki. A helyőrségbe is újabb zsoldosokat vezényelt. De ettől még a siroki vár alárendelt szerepben maradt, kis mérete miatt nagyobb létszám, több ágyú elhelyezésére alkalmatlan. Éppen ezért nem csodálható, hogy miután az óriási szultáni sereg 1596-ban véres ostromban bevette a közeli egri várat, a kicsiny Sirokból kardcsapás nélkül megszaladtak a keresztény fegyveresek. Így került fel a török lófarkas boncsok az erősség tornyára, ahol majd 100 esztendőig lengette a szél. A hódítók emlékét a régészeti feltárás során napvilágra került tárgyak hűen őrzik.

Régészeti feltárás az 1960-as években.

A török, mint Eger egyik elővárát, igyekezett jó karban tartani, ennek során az alsóvár falát egy közeli lebontott templom faragott köveivel megvastagította. A félhold uralmának 1687-ben vetett végett a Habsburg-zsoldosok megjelenése, akik kétnapi ágyúzás után megadásra bírták a török védősereget. Az ekkor felvett inventáriumból {várleltárból} nagyon pontos képet kaphatunk a korabeli állapotokra. Nemcsak a hadfelszerelést {ágyúkat és puskákat} hanem a jelentős élelmiszer készletet is összeírták. Például mézből négy és fél hordónyit találtak a biztosok a várban. Valószínűleg a méhkasok számára véshették ki a felsővár sziklájának oldalában azokat az öregeket, amik eddig rejtélyesnek tűntek a várkutatók számára. Sirok vára ekkor lakható állapotban volt, falai közé császári fegyveresek vonultak be. A Rákóczi-szabadságharc végén megemlítette egy forrás, hogy a császárhű labancok menedékhelyéül szolgáló várat az egri kuruc vitézek kifüstölték. Végül 1713-ban Doria generális katonasága lerombolja a várat. Ezután évszázadokig az időjárás vasfoga omlasztja, romjainak kontúrját felfedezik a korabeli metszetkészítők. Sorra fotózzák az Osztrák-Magyar Monarchia idejében készített képeslapok számára. De részbeni feltárására csak az 1960-as években került sor, akkor kitisztítják a felsővár alagútjait. A nagyarányú renoválás a 2000-es évek elejétől indult be. Megépült a felvezető út, a víz és áramforrás felkúszik a műemlékhez, indul az alsóvár kutatása és helyreállítása.

A nagyarányú renoválás a 2000-es évek elejétől indult be.

A siroki vár népszerűsítése a Várjátékok által egyre nagyobb nézősereget vonz. Remélhetőleg a 2011 óta tartó felsővári régészeti feltárás majd restaurálás után a Mátra keleti térségének gyöngyszemeként tekinthetünk a siroki várra.

A siroki vár népszerűsítése a Várjátékok által egyre nagyobb nézősereget vonz.

Miután mindezt végiggondoltam a padon üldögélve, leindulok a hegynyeregbe, hogy végignézzem és megtapsoljam a hagyományőrzők által bemutatott produkciókat. Hiszen a Bene íjászai, a Diósgyőri Aranysarkantyús Lovagok, a Szittya Lovasíjászok valamint a BAB Társulat által előadott színjátékok valami oly távoli letűnt korokba repítik vissza modern világunk elektronikus szerkentyűi által elkényeztetett embereit, hogy jobban belegondolva borzongás fog el. Ahogyan méterre mellettem száguld el a tajtékos paripa, amikor fémesen csendülve összemérik szablyáikat a vitézek, felhangzik a harci kiáltás a férfiak torkából, felidéződnek előttem a régmúlt letűnt árnyalakjai. Már ezért is megérte elzarándokolni a siroki várba.

Élményeit és fényképeit megosztotta: Szatmári Tamás,
Szerk.: Várjáró Magazin

Az egyesület – melynek a Szádvárért Baráti Kör is tagja – tisztújító közgyűlését Horváth Jenő ügyvezető elnök 2014. július 11. napjára hívta össze Hollókőre a dr. Román András Látogatóházba. A közgyűlésen az SzBK is képviseltette magát.

A közgyűlés két részből állt. Az első részben az ügyvezető elnök előterjesztette a 2013. évre vonatkozó beszámolót, és pénzügyi mérleget, majd a 2014. évi működési és pénzügyi tervet. Ennek elfogadása után került sor a tisztújításra. A Felső-magyarországi Várak Egyesületének elnöke, Perényi Zsigmond más, fontos állami feladatai miatt nem vállalhatta tovább a tisztség ellátását, így a közgyűlés Perényi Jánost választotta az egyesület elnökéül, az elnökség többi tagját – Horváth Jenő ügyvezető elnököt (Füzér) és Szabó Csabát (Hollókő) – tisztségében megerősítette.

Horváth Jenő ügyvezető elnök tartja beszámolóját, mellette Szabó Csaba vezetőségi tag (Vaszlavik Mária képe)

A felügyelő bizottság feladatainak ellátására a közgyűlés határozata értelmében Paszternák István (Füzérradvány-Forster Központ), Berecz Mátyás (Eger) és Tarnóczi József (Ónod) kaptak megbízást a következő ciklusra.

Munkájukhoz sok sikert kívánunk!

A közgyűlés második részében a résztvevőket Kelecsényi Péter a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója tájékoztatta a jelenleg Hollókőn zajló munkálatokról.

Kelecsényi Péter előadása (Vaszlavik Mária képe)

Aki most próbálja meg megközelíteni a Világörökség részét képező hollókői Ófalut, annak gyalogszerrel is nehéz a dolga. Az utcákon munkagépek dolgoznak, a kockaköveket felszedték, a közműveket felújították, új útburkolatot alakítanak ki. A vár sem látogatható, ott is szorgos munka folyik, a vár alatti parkolót is jó részt építési anyagok foglalják el.

A Világörökség részét képező hollókői Ófalu felújítása

Kelecsényi Péter előadása épp ennek a munkának a céljait ismertette szemléletesen, azt, hogy azok megvalósítása után – várhatóan 2015. húsvétján – a falu és a vár megújulva, a régi fényét idézve fogadhatja majd a látogatók tömegeit.

Ezután Kiss Gábor Iván a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. műemlékvédelmi vezető menedzserének előadása következett. Az előadó „Az MNV Zrt. és a várak” című előadásában elgondolkodtató kérdéseket vetett fel a várak állagmegóvásának, fenntarthatóságának, esetleges újjáépítésének kérdéseiről, az ehhez felhasználható anyagokról – nem utolsó sorban megvilágítva azt, hogyan viszonyul mindehhez a hazánkban sok vitát kiváltó Velencei Charta.

Előre bocsátva, hogy mindez szubjektív vélemény, e sorok írója mindennel csak egyet tudott érteni, ami az előadó megfogalmazott.

Kiss Gábor Iván előadása (Kovács Lajos képe)

A rendezvény a Muskátli Vendéglőben a négy évvel ezelőtt már tapasztalt vendégszeretetben ért véget, ahol – természetesen palóc ételeket kóstolva – kötetlen beszélgetés mellett múlattuk az időt.

Köszönet a Felső-magyarországi Várak Egyesületének és Hollókőnek a szíves vendéglátásért és a színvonalas program megszervezéséért!

Szöveg: Kovács Lajos
Szerk.: vigi